Biztosan többekkel előfordult már, hogy magát a céget nagyon szeretik, ahol dolgoznak, de esetleg a munkakörükkel nem annyira elégedettek. Emiatt akár szívesen átmennének egy másik osztályra, és kipróbálnák magukat egy új pozícióban. Ez kényes téma is tud lenni, és nagyon nem mindegy, hogy hogyan állunk neki az egésznek. Természetesen a legnagyobb macera ilyenkor a jelenlegi vezetőnk lesz. Egy belsős toborzó jó kísérőlevél tud lenni. De neki is kényelmetlen lesz, ha beajánl minket, és utána nem válunk be. Mindenképp csináljuk kiválóan a jelenlegi munkákat továbbra is. Még nem léptünk más területre, úgyhogy ne veszélyeztessük magunkat semmi esetre sem azzal, hogy lazsálunk, meg nem érdekel minket a mostani pozíciónk. Így a mostani projekt még mindig prioritást kell, hogy élvezzen. Ha váltani akarunk, akkor azt korrektül kell tennünk, és jó, ha egy etikus emberként maradunk meg a vezetőség és a kollégák emlékezetében. Ezen kívül fontos, hogy nyomós érveink legyenek a váltásra. Az, hogy unjuk a melót, vagy többet akarunk keresni, az kevés. Azt kell hangsúlyozni, hogy milyen előnye származik a cégnek abból, ha átrak minket egy másik pozícióba. Ha szerencsénk van, a vezetőnknek az a fontos, hogy a beosztottjai fejlődjenek, és megérti ennek a fontosságát. Ha nem érti meg, akkor próbáljuk elfogadtatni vele, hogy a saját érdekeink, és a cég érdekei nem ellentétesek, hanem kölcsönösek, és a kettő nem exkluzív. Ha sikerül a dolog, akkor háláljuk meg azzal, hogy a lehető legkönnyebbé tesszük mindenki számára a váltást. Vállaljunk be egy kis időt még. Segítsünk találni valakit a helyünkre, aki alkalmas, és ajánljuk fel, hogy mondjuk egy hónapig még betanítjuk őt. Ez két nagyon korrekt lépés. Ezen kívül a lehető legjobban próbáljuk meg átadni a munkánkat a kollégáknak, amit lehet fejezzünk be, segítsünk mindenkit a folyamatban, miképp minket is segítettek a céljaink elérésében 🙂 A cég a saját érdekeit fogja nézni mindig. Ezért ezek köré kell mindent kidomborítani. Ha ügyesen csináljuk ezt, akkor jók lesznek az esélyeink. A jelenlegi munkahelyemen ennek nagy kultúrája van, egészen jól működik a rendszer a belső kinevezések, áthelyezések terén.
További cikkek

Miben tilos, és miben érdemes ferdíteni a CV-ben?Miben tilos, és miben érdemes ferdíteni a CV-ben?
Biztosan figyelmeztettek már minket korábban arra, hogy ne hazudjunk az állásinterjún, illetve az önéletrajzunkba se írjunk olyat, ami nem igaz. Ez azonban nem feltétlenül mindig helytálló. Valahogyan mindenki „hazudik” az

Önértékelési módszerek 1. ÉrdeklődésÖnértékelési módszerek 1. Érdeklődés
Sorozatunkban a munka világához kapcsolódó hasznos önismeretei módszereket mutatunk be nektek. Az önismeret nagyon fontos ahhoz, hogy a számunkra igazán megfelelő munkát találjuk meg! Ebben a bejegyzésben két módszert mutatunk,

Ember kontra gép?Ember kontra gép?
Ember kontra gép? Három témát szeretnénk most körüljárni ebben a bejegyzésben! Bevezetőnek szeretnénk írni néhány gondolatot. Nyilvánvalóan a technológia és a fejlődés korszakát éljük. Az elmúlt 100 évben hatalmas mértékű,

