3 trend, ami miatt ma jó álláskeresőnek lenni

Minden évben változik a munkaerő-piac. Egyre gyorsabban, és egyre gyakrabban. Megfigyelhetők bizonyos jelenségek, mintázatok, trendek, amikre mind álláskeresőként, mind pedig toborzással foglalkozó szakemberként érdemes tisztában lennünk.

Az alacsony munkanélküliségnek vannak előnyei. A legtöb álláskereső azzal azonosítja az alacsony munkanélküliséget, hogy kevés lehetőség van a piacon, nehéz álláshoz jutni. A logika itt érdekes módon fordított. A munkáltató az, akinek bár lenne sok sok nyitott pozíciója, de nem tudja betölteni, mert alig van álláskereső a piacon, hiszen mindenkinek van munkája. Ennek az szokott lenni az eredménye, hogy a cégek nagyobbat merítenek, és olyan jelöltekkel is „szóba állnak”, akikkel alapvetően nem tennék.

A munkáltatói márka realitásai. Tradícionálisan a munkáltatók saját maguk tudták kontrollálni a munkáltatói márkájukat. Volt egy weboldal, ahol a cég küldetése, céljai, értékei le voltak írva, és kész. Mindenki tudja, hogy ezek általában nagyon pozitív dolgok, de a valóságot nem mindig fedik. Ma már azonban egy sokkal transzparensebb világban élünk. Jelnelgi és korábbi munkavállalók a közösségi médiában, és a legkülönfélébb platformokon értékelhetik a jelenlegi vagy korábbi munkahelyüket. Fórumokon, Glassdoor-on, és egyéb helyeken reálisabb képet kaphatunk a cégről, bár tudjuk, hogy ezeket is fenntartással kel kezelni.

Fontos, hogy a jövőről is beszélgessünk. A fiatalok nagyon be tudnak lelkesedni egy új lehetőség kapcsán. Ez jól is van így, de érdemes azt is figyelembe vennünk, hogy életünk első néhány munkahelye nagyon meghatározó lesz a jövőnket nézve. Nem beszélve arról, hogy a cégek mostanában erőteljesen kezdik újragondolni a képzési és fejlesztési, illetve karriertervezéssel kapcsolatos stratégiájukat. Ezért nem csak nekünk kell tudatosabban tervezünk a jövőnket, hanem a cégek ilyen jellegű igényeiről és elképzeléseiről is kell beszélnünk.

  1. z alasdf

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek