A munkanélküliek személyisége alapjaiban megváltozik, az emberek zártabbak, konokabbak lesznek, ami persze megnehezíti azt is, hogy új munkahelyet szerezzenek – írja az Amerikai Pszichológusok Szövetsége által publikált tanulmány.
„Eredményeink megdöntik az a nézetet, hogy a személyiségjegyek állandók, és rámutatnak a külső tényezők, mint például a munkanélküliség szerepére” – mondta Christopher J Boyce, a brit Stirling Egyetem munkatársa. Ez azt jelenti, hogy a
munkanélküliségnek nagyobb a pszichológiai hatása, mint azt korábban gondoltuk.
Boyce és munkatársai 6769 német felnőttet vizsgáltak (3733 férfit és 3036 nőt), akiken szabványos személyiségteszteket végeztek el négy év alatt kétszer, 2006 és 2009 között.
A csoportban 210 ember 1-4 évet volt munkanélküli, és további 250 résztvevőnek nem volt munkája egy évnél rövidebb ideig.
A kutatók öt alapvető személyiségjegyet vizsgáltak:
- lelkiismeretesség
- neuroticizmus
- együttműködés
- extraverzió
- nyitottság
Azt figyelték meg, hogy a férfiak az állástalanság első két évében együttműködőbbé váltak, azokhoz a társaikhoz viszonyítva, akik nem veszítették el a munkahelyüket. Ezután viszont gyors hanyatlás következett, és végül kevésbé voltak együttműködők, mint akiknek volt munkájuk. A nőknél minden egyes évvel csökkent az együttműködésre való készség.
Az első években talán az ösztönzi az embereket, hogy bíznak egy új munkahely megszerzésében, és esetleg az ismerőseiket is ki akarják békíteni. A későbbi években, ha nem változik a helyzet, ezek az ösztönző hatások gyengülhetnek.
Gondoskodom, tehát vagyok
A lelkiismeretesség a nőknél csak a vizsgált időszak közepén esett vissza, és a kutatók szerint nemükhöz kötődő tevékenységek, mint például a gondoskodás tarthatta bennük a lelket. A férfiaknál ezzel szemben folyamatos volt a visszaesés.
A férfiak nyílt gondolkodásmódja az első évben megmaradt, és csak ezután kezdett csökkenni, a nők azonban rögtön zártabbak lettek, és csak a negyedik évben váltak megint nyitottabbá.
A tanulmány arra mutat rá, hogy a munkanélküliség nem csupán gazdasági kérdés. A kutatók szerint igazságtalan a munkanélküliek megbélyegzése az elkerülhetetlen személyiségváltozások miatt, ami csökkenti az esélyeiket a munkaerőpiacon. A humánpolitikának ezért ennek megfelelő munkanélküli programokat kell kidolgoznia, jobban oda kell figyelni a foglalkoztatásra, hogy pozitív irányban fejlődjön az emberek személyisége – írja Boyce.
Forrás: Index.hu