A “túlképzett” jelenségről

Gondolom sokan találkozunk már azzal a helyzettel, hogy túlképzettnek tartanak minket egy pozícióra. Az persze fontos, hogy a képességeinknek és karrierszintünknek megfelelő pozíciót találjunk. Ám előfordulhat olyan, hogy pályát szeretnénk váltani, valami másba szeretnénk belekezdeni. Vagy egyszerűen csak a kényszerűség miatt pályázunk meg olyan pozíciókat, amik nem feltétlenül igényelnek annyi tapasztalatot, vagy végzettséget, mint amennyivel mi rendelkezünk.

Mit tehetünk ilyenkor?

Először is, nézzük meg, hogy az önéletrajzunk tele van-e pakolva olyan dolgokkal, amik nem fontosak ahhoz a munkához. Ha fölöslegesen sok és irreleváns tapasztalatot zsúfolunk bele, akkor tovább fogjuk erősíteni azt az érzés a toborzókban, hogy valóban “túl sokak” vagyunk a pozícióra. Erről már sokat írtunk, de mindenképp szabjuk az önéletrajzot az adott pozícióra.

Törekedjünk arra, hogy az adott pozícióhoz és cégkultúrához passzoló nyelvezetet használjunk a kiválasztási folyamat során végig.

Valószínűleg fognak utalni arra, hogy lehet, hogy túlképzettnek gondolnak. Erre számítani kell, és nem feltétlenül kell elkerülni. Szerintem jobb, ha megfordítjuk a dolgot, és egyből kérdezzünk rá.

  • Mik az aggályaik ezzel kapcsolatban?
  • Miért gondolják úgy, hogy ez problémát jelent?

Próbáljuk meggyőzni őket arról, hogy minket ez a pozíció valóban tudna motiválni. A cég legnagyobb aggodalma ilyenkor, hogy vajon felállunk-e fél év múlva az asztaltól, ha kapunk valami jobb, vagy nagyobb elvárásokat támasztó (és jobban fizető) álláslehetőséget.

Jó taktika lehet arra kihegyezni ezt a témát, hogy X, Y, Z, területen még nincs annyira tudásunk, és szeretnénk bővíteni az ismereteinket, ezért ezekbe a dolgokba is bele akarunk tanulni.

Ha mégsem sikerül meggyőzni valakit, akkor nem fognak felvenni. De ez nem is baj, mert olyan helyen senki ne akarjon dolgozni, ahol kétségbe vonják az értékét arra a pozícióra 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy × 5 =