Networking a munkahelyen és az ügyfelek körében

Már számtalanszor írtunk a hálózatépítés fontosságáról. Azonban a munkahelyen ezt néha óvatosan kell kezelni, nehogy “fészkelődésnek” vagy “helyezkedésnek értékeljék. Adunk öt tippet most arra, hogyan oldjuk meg az ismerkedést kellemetlenségek nélkül 🙂

  1. Jelentkezzünk önként speicális projektekre. Ez bármi lehet, a lényeg, hogy legyen lehetőségünk kapcsolatba kerülni olyan emberekkel, akik más területen dolgoznak, mint mi. A vizibilitás fontos, főleg akkor, ha a cégen belül nagyratörő vágyaink vannak. Ne csak dolgozzunk együtt az új emberekkel, kérdezzünk is tőlük, mert még többet tudunk tanulni róluk.
  2. Network-öljünk az ügyfelekkel is. Persze ezt nagyon óvatosan kell kezelni, de akár a cégünk ügyfelei is lehetnek a jövőben a potenciális munkáltatóink. Nagyon könnyen ráéreznek (és a kollégáknak is feltűnik), ha csak azért nyomolunk, hogy jópofizzunk velük. Ha viszont ez ösztönből jön, akkor értékes munkaerőnek fognak látni minket, és nem kerülhetünk rossz helyzetbe. Mert ha az ügyfél el akar vinni minket, akkor már nyert ügyünk van, de a jelenlegi munkáltatónk is meg akar majd tartani minket 😉
  3. Nyújtsuk hosszúra a dolgot. A bizalmi szakmai kapcsolatok, amik előnyösek lehetnek a jövőnk szempontjából, lassan kialakuló dolgok. Ne akarjuk elkapkodni, építgessük őket higgadtan és türelmesen.
  4. Sose panaszkodjunk. Semmi nem veszi el a társterülete vezetői, vagy az ügyfelek körében a lelkesedést, mint ha valaki panaszkodik. Főleg a szokásos indok miatt! Ugye, senki sem akar olyat foglalkoztatni, aki az előző cégéről is rosszakat mondott?
  5. Semmi nem marad titokban. Egy munkahelyen minden kiderül. Ne osszunk meg mindenkivel mindent.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

húsz + tíz =