Mit tudunk tenni nőként, ha nem várt terhesség történik?

Bizony van, hogy előfordulnak bakik. Ilyen-olyan okból kifolyólag (ebbe most nem mennék bele) kiderül, hogy egy nő terhes, pedig nemrég kezdett egy munkahelyen. Tételezzük fel, hogy ez a helyzet bekövetkezett, az okoktól most tekintsünk el.

Nyilvánvalóan nem feltétlenül kellemes dolog, (ha tervezett, ha nem) de ha mégis bekövetkezett, akkor itt van három tanács, amit érdemes lehet megfogadni.

  1. Legyünk tisztában a jogainkkal. Bármelyik országban is élünk, fontos, hogy pontosan tisztában legyünk a munkajoggal ezen a területen. A Munka Törvénykönyve az irányadó ebben a témában, ami akár az interneten is elérhető. Ha esetleg ott túl bonyolultnak tűnik a megfogalmazás, próbáljunk segítséget kérni ismerősökön, egyéb kapcsolatokon keresztül. Legvégső esetben akár munkajogász segítségét is kérhetjük. A lényeg, hogy ne legyenek irreális elvárásaink, a cég nem fog örülni, de ami törvény az törvény.
  2. Legyen valamilyen tervünk. Mielőtt közöljük a dolgot, mindenképp készüljünk fel kellőképpen. Egyrészt az előző pontban említettek is fontosak, másrészt pedig könnyíthetünk a helyzeten, ha egy kész tervvel állunk a vezetőnk elé, hogy mit és hogyan szeretnénk megoldani, amíg itt vagyunk. Ezzel tudjuk kicsit elősegíteni a könnyebb megoldást. Ahogy egyre közeledik a kiírt időpont, úgy valószínűleg egyre több orvosi dolog kapcsán kell majd hiányoznunk, úgyhogy ezeket is tegyük lehetőség szerint jó előre tervezhetővé.
  3. Ne mártírkodjunk. Ne vállaljunk be olyat, ami az egészségünk vagy a reputációnk rovására menne. Itt is kritikus, hogy tisztában legyünk a visszatérésre, állományban tartásra vonatkozó dolgokkal. Szóval ne ígérgessünk, ne mentegetőzzünk, hanem csak simán álljunk a sarkunkra, és legyünk őszinték.

Egy jó hasonlat erre az egészre: 

Képzeljük el, hogy zsonglőrködünk öt golyóval. Ezek a golyók a Munka, Család, Egészség, Barátok, Lelki egészség. Na, ezek közül a munka egy gumi golyó. Ha leejtjük, akkor vissza fog pattanni, és újra kezdhetjük „dobálni”. Viszont a többi az üvegből van, és ha leejtjük, akkor összetörik.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek