Kétféle elménk van. Az egyik az értelmi elme, a másik az érzelmi elme. Az értelmi elme mindig hátrányban a felfogás és a válasz tekintetében, mert az első lökést mindig a szív adja, nem a fej. Az érzelmileg rátermettek életrevalóak. Jól ismerik saját érzelmeiket és a másokét is helyesen kezelik. Vigyáznunk kell mert a szélsőséges érzelmek tönkretehetik az értelmi elme sikerét. Mások érzelmeire hatni csak úgy lehet, ha működik az empátia és az önkontroll. Ha jól ráhangolódunk másokra akkor könnyedén tudunk kommunikálni velük.
A kiszámítható világ unalmas. Az ember nem élvezi, ha hosszú ideig ugyanazt kell művelnie, ugyanazon a szinten. Az antiélmények egyik változata az unalom, ami a kiszámíthatóságból ered. Ez általában a túlszabályozott szervezetekben fordul elő, ahol a középszerű vezető megmondja, hogy mi a helyes, mit kell tennünk. A másik antiélmény a szorongás akkor alakul ki, ha ez a középszerű vezető felismeri a szervezeten belül uralkodó unalmat, és azt a követelmények állandó növelésével próbálja megszüntetni.
Egyik antiélményt sem szabad túl sokáig érezni a problémamegoldónak, mert akkor nem képes magából mindent kihozni. Nagyon fontos megtalálni a kényelem (élmény) pontját, ahol erőfeszítés nélkül, magától jön az egész, ahol a cselekvési lehe- tőségek egybeesnek a képesség szintjével. A szellemi kényelem egy éles figyelmet kívánó állapot.
A szellemi műhely vezetője egy antivezető, akinek magas a szociális intelligenciája. Ő nem az elképzelésekben jeleskedik, hanem a koordinációban (egyszerre legyen ott, ahol kell, a víz, a vödör, és aki viszi). Biztosítja az eszközöket, a helyet és a jutalmat a szellemi műhely résztvevőinek. Jeleskedik a koordinációban, fejlett szociális intelligenciával rendelkezik és kiváló az emocionális kommunikációja. A jó vezető tehát annyit kér amennyit a munkatársai képesek megcsinálni, azaz magasak az elvárások, de még nincs szorongás. Jó empátiával fel- ismeri munkatársai által küldött homályos jeleket, megérzi, ha a munka antiélményt vált ki belőlük.
