Ugye ismerős az a helyzet, amikor valaki olyannal dolgozunk együtt, aki mindig azzal akar kitüntetődni, hogy minél többet dolgozik, milyen sokáig szokott bent maradni, mennyire sok dolga van… Amikor a szakmai mazochizmus összetévesztődik az elkötelezettséggel, és ezt még a főnök sem veszi észre, akkor még rosszabb a helyzet. Így mindig ők lesznek az elsők, a munka hősei, az igazi sztahanovok.
Nem mindig olyan rossz a helyzet, mint gondolnánk. Itt van néhány tipp arra, hogy hogyan kelhetünk versenyre velük.
Sőt nem is a versenyre kelésen van a lényeg. Egyszerűen csak ha érezzük, hogy hasonlóan kezdünk el viselkedni, jussanak eszünkbe ezek a gondolatok.
Priorizáljuk a munkánkat. Mérjük fel, hogy mi az, amit nem annyira fontos megcsinálnunk, és egyszerűen ne csináljuk őket. Bent maradni egy irodában nem kötelező általában. Ezért csak akkor tegyük meg, ha tényleg van értelme. Csak olyan dolgok miatt tegyük, ami tényleg fontos, és kell ahhoz, hogy a csapat előre haladjon.
Ne szálljunk olyan versenybe, amit nem is akarunk megnyerni. Ne akarjunk több energiát és effort-ot belerakni a munkánkba, mint a többi ember (mármint fölöslegesen sokat). Úgyis vesztünk, mert mindig lesz nagyobb sztahanov, és ha nyerünk is rövid távon, hosszú távon akkor is csak a kiégés vár ránk.
Lőjük be a határokat. Ne szóljunk bele más munkájába. Hagyjuk, hogy dolgozzanak a saját módjukon, nekünk is jó, ha nem magyaráznak bele….Tiszteljük egymás határait. Ha mindenki szeret túlórázni, nekünk attól nem kötelező.
Ne legyünk az előléptetések rabjai. Az előléptetés jó dolog. De ne csak ez legyen a cél, ne váljunk a rabjává. A mai világban a karrier, az előléptetés, a titulus, a menedzser szó többet ér (sajnos) mint a nyugodt, biztos szakmai előrehaladás, és lelki béke.
Fókuszáljunk a lényegre. Ne vonja el a figyelmünket és a munkaidőnket olyan dolog, ami nem fontos. Ha van egy célunk, akkor minden energiánkat arra összpontosítsuk.
