Az első karriertanácsok általában mindig a szülőktől származnak. Alapvetően ezeknek az embereknek tartozik a leginkább az érdekeltségébe az, hogy milyen irányba állunk majd az életünk során. Azonban nem biztos, hogy az ő tanácsaik (vagy rosszabb esetben kényszerítő hatásaik) a legjobbak a mi szakmai utunk szempontjából. Kedves szülők! Sose akarjuk megmondani, hogy mi legyen a gyerekből. A legrosszabb, amit tehetünk, hogy „már pedig édes kisfiam te könyvelő leszel….” De ez egy másik téma.
Az első dolog, hogy a saját tapasztalataikat akarják ránk vetíteni. Ha már az említett könyvelő példánál vagyunk. Egy nő először tanított, majd később totál irányt váltott és elkezdett könyveléssel foglalkozni. Ez neki nagyon jó volt, sokkal boldogabb volt, sokkal többet keresett, stb. Emiatt a kisfiát is próbálta erre az útra terelni, mert hát ha anyucinak jó volt, akkor jó lesz az a gyereknek is. A gyerek meg utálta az egészet. Túl sokan akarják olyan tanáccsal ellátni a gyermekeiket, aminek az illető karriercéljaihoz semmi köze nincs. Tipikus példák:
- Minek mennél vissza gyerekvállalás után dolgozni, ha nem muszáj?
- Egy év után meg fogod unni kisfiam ezt a hülyeséget…
- Semmire nem fogod vinni így.
És még sorolhatnánk. A lényeg, hogy az emberek nem egyformák. Lehet, hogy a szüleink utálni fogják a döntéseinket, illetve azt a szakmát, amit választunk, de mi nem. És ez számít. Persze ha tényleg nagy marhaságot akarunk csinálni, akkor azért jó ha ránk szólnak 🙂
A másik pedig, hogy mindig a legjobbat akarják nekünk, ami persze nem baj, de emiatt az uncsi és „biztonságos” karrierutakat javasolják. Ez önmagában nem is probléma, de ha sokra akarjuk vinni, és szeretnénk valami izgalmasat csinálni, akkor bizony kockázatokat kell vállalnunk.
Úgyhogy fogadjuk el és hallgassuk meg a szeretteink tanácsait, de ne hagyjuk, hogy lenyomják a torkunkon az akaratukat 🙂
