Mindannyian szeretnénk perfekcionisták lenni. Senki nem akar elrontani semmit, és mindig azt akarjuk, hogy meg legyünk dicsérve. De ugye ismerjük a mondást, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik?
„Egy élet tele hibákkal sokkal tiszteletre méltóbb, mint egy élet semmittevéssel töltve!”
George Bernard Shaw
Mindenki hibázik néha, ez óhatatlan. Kisebbet, nagyobbat, mikor milyet. Ilyenkor általában haragszunk magunkra, ami valahol érthető is. Lássunk most 4 indokot arra, hogy miért ne nehezteljünk annyira magunkra ilyen esetekben.
- Valami jobb megcsinálva, mint tökéletesen megcsinálva. Nem kell mindig a tökéletes munkára törekedni. A dolgunk az, hogy a feladat el legyen végezve. Nem pedig az, hogy pepecseljünk az apró részletekkel, hogy 110%-os legyen a munka, a termék, a szolgáltatás. Elég a 100% is. LEgjobb tudásunk szerint végezzük el, és kész, ne húzzuk az időt a fölösleges csinosítgatással. Jó példa erre a szakdolgozatírás. A diplomamunkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni a megírását. Mindig lesz, amit kijavíthatnánk rajta. De akkor sosem lesz kész 🙂
- A hibákból tanulunk. Ez lerágott csont, de nagyon is igaz. HA elrontunk valamit, általában legközelebb már nem fogjuk. Jobb döntéseket fogunk hozni, rutinosabbak leszünk, fel tudunk készülni bizonyos dolgokra, és a nem várt eseményeket is jobban fogjuk tudni lereagálni. A lényeg, hogy ne ragadjunk le nagyon egy egy hiba után, hanem vonjuk le a következtetéseket, majd pedig haladjunk tovább.
- Esélyünk van tiszta lappal kezdeni. Ha elrontunk valamit, akkor az önmagában indok arra, hogy tiszta lappal újra kezdjük a dolgot. Persze ez nem kellemes, de legalább újra felépíthetjük a nulláról, jobban. Egy kis időt elvesztegettünk vele, de hát ez van. Másodjára jobb lesz.
- Nagyon ritka, amikor csak egy lövésünk van. Nagyon sokat hibáztam már én is. De ha az elsőnél azt mondtam volna, hogy kész, ezt nem tudom megcsinálni, akkor ma sehol nem tartanék. Ha épp a poklon megyünk keresztül, ne álljunk meg, menjünk tovább, mert egyszer vége lesz.
