Mindig belecsúszol abba, hogy megmarad egy csomó a napi melódból?

Történt már veletek olyan, hogy például megbeszéltetek meló után egy randit egy lánnyal/fiúval, aztán nem jött össze? Mert 5-ig tart a munkaidő, ti 5-kor ki is nyomtátok a monitort, vagy le is tettétek a szerszámot, de odajött a főnök vagy egy kolléga valamivel? Mindegy is mivel, a lényeg, hogy fél 6-kor lett volna a randi, de ti fél 6-kor még ott hallgattátok a főnök vagy a kolléga hülyeségét. Tuti volt már hasonló helyzet. Na erre az esetre itt van 4 dolog, amit érdemes megfontolni ilyen esetben.

  1. Győződjünk meg arról, hogy kinek mit jelent a nap vége. Mert ha azt mondják, hogy ezt nap végéig csináld meg az jelentheti azt, hogy a műszak vége előtt 1 órával már legyen kész, lehet az, hogy ma 23:59, vagy mindegy, csak legyen meg akkor is ha bent kell maradnod miatta.
  2. „Meg tudnád ezt csinálni nekem ASAP?” (As Soon As Possible). Na ezek is olyan dolgok szoktak lenni, hogy annyira azért nem fontosak a valóságban, mint amennyire eladják azt nekünk. Ha úgy gondoljuk, hogy ez még belefér majd másnap reggel a kávé mellé, akkor inkább halasszuk el.
  3. „Van még két perced?” Az a két perc sosem két perc. Alapvetés. Szóval csak akkor legyen két percünk, ha van húsz percünk 🙂
  4. „Kések 5 percet, bocsi” Erről is érdemes meggyőződni, hogy valóban 5 percre van-e. szóval ha valaki csak 20 perc múlva tud beesni, akkor azt nem kell várni. Majd akkor nyomunk egy catch-upot vele máskor, de ezért ne tartson fél 6-ig az a meeting. 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek

Ember kontra gép?Ember kontra gép?

Ember kontra gép? Három témát szeretnénk most körüljárni ebben a bejegyzésben! Bevezetőnek szeretnénk írni néhány gondolatot. Nyilvánvalóan a technológia és a fejlődés korszakát éljük. Az elmúlt 100 évben hatalmas mértékű,