Vannak olyan mélypontok az életben, amik a munkához kapcsolódnak, és általában legalább egyszer mindenki átmegy rajtuk. Lássuk!
Unatkozás: Tök mindegy mennyire szeretjük a munkánkat, egyszer úgyis bele fogunk unni. Ha nem is örökre, de lesz olyan időszak, amikor unni fogjuk a már kisujjból elvégzett feladatokat. Lehet, hogy a főnök már nem támaszt elénk elég kihívást jelentő feladatot/célt. Vagy olyan feladatokat kapunk, amik tök unalmasak.
Boldogtalanság: Erre még fontosabb odafigyelni, mint az unatkozásra. Ha bármilyen okra visszavezethetően boldogtalanok vagyunk a munkánk során, akkor az súlyos esetben akár a fizikai egészségünkre is kihatással lehet.
Kételkedés: Nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy ugyanabban az iparágban, ugyanabban a pozícióban, ugyanazon a karrierszinten nem leszünk elégedettek. Az emberek alapvető és jogos igénye a fejlődés és előremenetel. Ha ez nem történik meg, vagy csak nagyon nehezen, akkor az ember általában kételkedni kezd magában. Ha nem éri el azt a szintet, amivel őszintén elégedett akkor bizony jön az agónia és kétségbeesés, hogy „tényleg ennyit dobott a gép…?”
Úgy érezzük, hogy semmi nem megy jól: Mindent elrontunk, csak bénázunk? kiesik a szerszám a kezünkből? Senkinek nem tetszenek az ötleteink? Nem jön össze egy állásinterjú sem? Lehet ez a mi hibánk, lehetünk a körülmények áldozatai is, akármi.
Egy nagy változással kell megküzdenünk: Legyen szó szervezeti átalakításról, leépítés, költözés, új munkahely, bármi, ide tényleg nagyon sok minden tartozhat. Még az alapvetően jó változásokkal is nehéz néha megbirkózni…
