Egy utópisztikus világban, egyszerűen ha nem szeretjük a munkánkat, akkor csak úgy felállhatnánk és kereshetnénk mást. Persze, tudom, egy tökéletes világban nem lennének rossz munkahelyek sem. De mindig jönnek a (sokszor logikus) magyarázatok, főleg, ha a család számít a jövedelmünkre. Vagy mondjuk a párunk/feleségünk mindig olyan büszkén és örömmel meséli, hogy mivel foglalkozunk. De lehet, hogy éppen most jött el a várva várt kinevezés, és nem hagyhatjuk ott csak úgy.
Egy dolgot azonban mindig jegyezzünk meg. Akármilyen körülmények is játszanak közre, ez a mi életünk, a mi karrierünk, és a mi boldogságunk. Ha az egyetlen dolog, ami visszatart minket a munkahelyünk elhagyásától a bűntudat, akkor komolyan el kell gondolkodnunk dolgokon…
Ne bocsátkozzunk feltételezésekbe ilyenkor. Attól félünk, hogy vajon mit fog szólni a család, ha elmondjuk, hogy le akarunk lépni a melóból? Vagy attól, hogy mi van, ha egész életünkben egy rossz munkahelyen ragadunk. Ne akarjunk magunkra erőltetni feltételezéseket. Egyszerűen csak racionális gondolkodás segítségével haladjunk előre a folyamatban.
Persze, semmiképp sem akarjuk pl. a feleségünket bizonytalan helyzetbe hozni azzal, hogy felmondunk egy biztos állásból. Hát hogy mondanánk el ezt neki amúgy is? Mit gondolna rólunk?
Nézzük más szemszögből a dolgot. Ha szeretünk valakit, és tudjuk, hogy szenved, akkor nem akarnánk neki segíteni? Na ugye…
Lehet okosan is csinálni. A munkahely váltás nem feltétlenül jelenti azt, hogy hónapokra jövedelem nélkül kell maradnunk. Ma már annyira könnyű hálózatozni, hogy maximális diszkréció mellett is tudunk új munkahelyet keresni.
A lényeg, hogy igenis ér önző okokból felmondani, még akkor is ha a kollégáink számítanak ránk.
