Monthly Archives: január 2018

Gondolatok az első munkanapokról

Szerző: | 2018-01-31

Általában mindenki be akar illeszkedni valahova. Az iskolában, egyetemen ez még rendben is van, mert mi válogatjuk meg, hogy kikkel barátkozunk. Egy új munkahelyen azonban nem mi döntjük el, hogy kivel kell együtt dolgoznunk (az esetek túlnyomó többségében). Honnan tudhatjuk, hogy melyik cég kultúrája, melyik kollektíva lesz az, amibe könnyen beilleszkedünk?

Nincs olyan vállalati kultúra, ami mindenkinek megfelel. És valószínűleg olyan sincsen, hogy egy vállalati kultúra egy ember számára egész karrierje alatt megfelelő. Pályafejlődésünk során sok tényező befolyásolja ezt. Életkorunkkal, tapasztalatunkkal, beosztásunkkal együtt az igényeink is változnak, azért nem mindenhol fogunk tudni ugyanúgy beilleszkedni.

Bár sokszor az elérhető bér az, ami befolyásolja a munkahelyválasztást, ám az elmúlt években megfigyelhető az a tendencia, hogy már a megfelelő vállalati kultúra, értékrend megtalálása is nagyon fontos lett. Pontosan a beilleszkedés miatt! Az embereknek már nem mindegy, hogy milyen cégnek, és miért dolgoznak.

Ahhoz, hogy tudjuk, milyen szervezeti kultúrába tudunk a legjobban beilleszkedni, majd fejlődni benne, meg kell ismernünk önmagunkat. Mivel vagyunk motiválhatóak (az kevés, hogy jó fizetéssel…), milyen a számunkra megfelelő munkakörnyezet, vezető, kollégák, stb. Érdemes a múltból példákat keresni. Kik voltak ránk jó hatással, kik tudtak belőlünk sokat kihozni? Egy tanár? Egy volt főnök? Az előző osztályvezetőnk? Kérdezzük meg az interjún, hogy milyen a cég vezetési és menedzsment stílusa, és hasonlítsuk össze a saját preferenciáinkkal! Ezekből máris levonhatunk néhány hasznos következtetést.

Környezeti tényezők

Gondoljuk végig korábbi tapasztalatainkat! Voltunk már gyakornokok valahol? Diákmunkáztunk? Akár főállásban dolgoztunk 1-2 évet valahol? Vegyük sorra, hogy mit szerettünk és mit nem szerettünk ezeken a helyeken. Milyen volt az iroda? Milyenek voltak a kollégák? Milyen volt a vezetőnk, vagy akár az asztal, aminél dolgoztunk? Ezek mind fontos tényezők. Nagy volt a pörgés, vagy túl laza volt a munkatempó? Ezeket igyekezzünk kideríteni az új munkahely esetében is. Akár ismerősök, akár a cég weboldala, egyetemi kapcsolatok, családtagok tapasztalatai stb. Próbáljunk minél több információt begyűjteni.

Nem mindig ilyen egyszerű

Természetesen a legtöbbször nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk a cégek között csupán a szervezeti kultúrájuk alapján. Ez különösen igaz a pályakezdőkre! Nehéz belépni a munkaerőpiacra. Azonban valahol el kell kezdenünk! Muszáj valahol megtanulnunk a munkakultúrát, ki kell próbálnunk magunkat, hogy mit és hogyan szeretünk dolgozni. Ne féljünk kipróbálni magunkat, mert még ha nem is álmaink munkája lesz az első, de nagyon hasznos tapasztalatokat szerezhetünk belőle!

Később a prioritásaink is megváltoznak

Mint már írtuk korábban, a karrierünk fejlődésével, változásával együtt az igényeink is megváltoznak. Olyan nincs, hogy 20 évesen kitaláljuk, hogy mi milyen helyen szeretünk dolgozni, aztán ez egész életünkre érvényes marad. Érdemes a témán gondolkodni többször is. Mire vágyunk? Több feladatra? Nagyobb felelősségre? Rugalmasságra? Irányítani szeretnénk, vagy minket irányítsanak inkább?

Legyünk tisztában azzal, hogy mire vágyunk. Azon kívül, hogy több fizetésre… így mindig meg tudjuk állapítani magunkról, hogy a megfelelő helyen vagyunk-e.

Már ilyenkor is lehet elmélkedni azon, hogy mi lesz karrierünk végén. Bár ezt nem tudhatjuk még, de idősebb munkavállalóként is érdemes ezeket a prioritásokat értékelni. Szeretnénk fiatalabb kollégákkal dolgozni majd? Vagy inkább a tapasztalt, velünk egy idős munkatársak környezetében tevékenykednénk? Úgy érezzük, még mindig tanulnánk és fejlődnénk? Vagy csak szeretnénk nyugodtan és csendben lezárni karrierünket? Akár mentorként is tevékenykednénk? Mindenkinek más az igénye ezen a téren.

Hullámvasút

Súlyos tévedés, hogy a karrier az egy kötelező jelleggel felfelé ívelő dolog. A karrier nem azt jelenti, hogy pályakezdőből top menedzserek leszünk. Egyszerűen a pályánkon eltöltött időszakot jelenti, amiben lesznek mélypontok is, de hatalmas csúcsok is! A siker titka nem az, hogy folyamatosan a csúcson levésre törekszünk. Hanem az, hogy hogyan tudjuk kezelni az összes elénk álló helyzetet, problémát!

Már a kiválasztási folyamat közben is figyeljünk ezekre, így felkészülhetünk arra, hogy ha nem velünk akarnak tovább menni

Szerző: | 2018-01-30

Ha akarjuk, ha nem, néha az a válasz, hogy “nem”. Ennyi. az viszont más kérdés, hogy miként tálalják ezt felénk. Ezeknek egymillió oka lehet. A recruiter nem gondolja, hogy elég jó fit-ek lennénk az állásra. A menedzsernek nem tetszik az önéletrajzunk. A tapasztalataink miatt azt hiszik, hogy túl sokat fogunk kérni. Tapasztalatból mondom, hogy nagyon nehéz kimondani azt a “nem”-et, főleg ha nagyon lelkes volt a jelölt, és még jó is lehetne akár, de volt egy jobb… Nem is sikerül mindig mindenkinek kimondani ezt. Lássunk most öt jelét annak, hogy számíthatunk a “nem”-re.

  1. Egy nagyon kedves és kommunikatív toborzó hirtelen elérhetetlenné válik. Ez olyan, mint az a barátnő, akit nem érdekelnek a külsősége, állítólag. De hirtelen mégis elkezd futni, vesz egy kondibérletet, és elkezd járni a műkörmöshöz. Ilyenkor valami gyanús lesz. Hirtelen nem úgy viselkedik, mint eddig, és ez fura. He egy toborzó mindig azonnal válaszolt, készségesen a rendelkezésünkre állt, és utána hirtelen csak úgy felszívódik, nem veszi fel a telefont, és nem válaszol, akkor valószínűleg ő már elengedett minket…
  2. Azt mondják, hogy meetingen vannak. Mindig… Ez hasonló az előző esethez, de talán még rosszabb. Mellébeszélnek, kifogásokat keresnek amikor felhívjuk őket, hogy felvilágosítást kérjünk a pályázatunk helyzetéről. Az is lehet, hogy több próbálkozás után egyből a rögzítőre küldik a hívásainkat. Ez jelentheti azt, hogy bunkó, hogy tényleg ennyire elfoglalt (igen, van ilyen is), vagy mindkettő keveréke. Ami biztos, hogy ilyen esetben már elvesztette az érdeklődést felőlünk.
  3. A “rossz-a-vonal-mesterek” Gyakori trükk…. Mindig arra akarnak hivatkozni, hogy rosszul hallanak, rossz a vonal, nem értik amit mondunk, meg jaj bocsánat megszakadt. Persze van, hogy tényleg a technika ördöge szórakozik velünk. De azért sejthetjük, hogy ez csak egy béna leterelő taktika… Azonban a toborzókat is óva intem ettől. Van, hogy kamu jelöltnek kiadja magát egy cégvezető, és leteszteli a HR-eseket vagy recruitereket. Különösen jellemző ez fejvadász cégeknél.
  4. Ellentmond saját magának a közösségi médián. Itt is szerezhetünk bizonyítékot arról, hogy valaki már nem akar beszélni velünk (ugyanúgy, mint a magánéletben). Szerintem mindenkinek bukott már le úgy kollégája (vagy saját maga), hogy beteget jelentett, majd a Facebookon feltűntek a party-fotók, a képek a kirándulásról, stb. Ha a toborzó részéről ellentmondásos, vagy mesterkélt kommunikációt érzünk, nézzünk szét a közösségi oldalain. Érdekes dolgokra derülhet fény így.

Ezek a jelek még idegesítőbbé teszik az álláskeresést. Nem még több pánikot szeretnék kelteni, hanem könnyebbé tenni a jelek felismerését. Ha ilyeneket érzékelünk, nem érdemes tovább energiát fektetni abba a pozícióba, hanem menni kell tovább, nem szabad leragadni.

Ma már elengedhetetlen beszélni a flexible work-ről

Szerző: | 2018-01-29

Sok ember akar, szeretne, vagy csak előnyben részesíti az otthonról dolgozást. Ma már ez nem egy ördögtől való fogalom, bizonyos munkakörökben akár heti 3 napot is lehet otthonról dolgozni. Én is így vagyok ezzel. Nem mindig (valamikor jobban szeretek a kollégáim között lenni), de sokszor jó otthon nyugiban dolgozni. Tulajdonképpen szerencsés vagyok, hogy néha otthonról is dolgozhatok. Azonban nem mindenki van ilyen szerencsés helyzetben. Valakinek a főnököt még győzködni kell egy kicsit. Álljon itt néhány tudományos tény annak érdekében, hogy ez könnyebben menjen.

Különböző kutatásokat végeznek nap mint nap, amik a rugalmas munkavégzés (flexible working) és az otthonról végezhető munka (home-office) hatásait kutatják. Az egyik konkrét kutatásban résztvevő dolgozók fele 9 hónapon keresztül otthonról dolgozott 4 napot, és 1 napot mentek be dolgozni a munkahelyükre. A másik felük teljes mértékben otthonról dolgozik.

Az otthonról dolgozók teljesítménye 13 %-al nagyobb volt, sokakat meglepő módon. Alapvetően ez két dologra vezethető vissza. Otthonról könnyebb koncentrálni, hiszen senki és semmi nem tudja elvonni a figyelmünket. Bár valaki kínlódik vele, hogy nincs kontroll és könnyebb elbambulnia, de alapvetően könnyebb fókuszálni így. A másik tényező pedig az, hogy nem kell időt és fáradtságot vesztegetni a bejárásra, ingázásra, ebédidőre, szünetre, stb-re mert ezek mind eleve megoldottak otthon. Így több időnk és energiánk marad a munkára.

Egyéb hozadékok. A kutatásban résztvevő cégek esetében 50%-al csökkent a felmondások aránya azoknál, akik otthonról dolgozhatnak. Az profit/munkavállaló arányszám is növekvő tendenciát mutat. Ugye ezeket a tulajdonságokat keresik a HR-esek és vezetők a munkavállalókban. Koncentrál, nem mond fel, többet termel, stb.

De ha nagyobb léptékben gondolkodunk, a közlekedés miatti káros anyag kibocsátás és üvegházhatás is csökken, és a cégek is spórolnak egy vödör pénzt. És ha jobban megvizsgálunk dolgokat, biztos hogy vannak még egyéb előnyök is, akármilyen kontextusban.

Ha ezek sem győzik meg a vezetőséget, akkor semmi sem 🙂

Ha ezt csináljuk, szinte biztos a kudarc

Szerző: | 2018-01-26

Néhány tipp, hogy mit ne csináljunk, ha állást keresünk.

Legyen szó akár passzív, akár aktív keresésről. Aktív alatt értem azt, amikor konkrétan pályázunk, passzív alatt pedig azt, ha mondjuk regisztrálva vagyunk a Profession.hu-n vagy a LinkedIn-en, és várjuk, hogy megkeressenek minket a recruiterek/HR-esek.

Van néhány hiba, ami nagyon tipikus, és borzasztóan zavaró tud lenni, ergo rontja az esélyeinket is az ilyen szakemberek szemében! Ez a cikk most csak erről szól, hogy mi az ami a toborzókat bosszantja, amikor jelölteket keresnek. Tudjuk, hogy valaki nem is akarja, hogy megtalálják, de most ebben a témában szeretnénk ötleteket adni 🙂

  1. 2017-ben csak 2015-ig van megírva az önéletrajzunk. Sokan szeretnének munkát váltani, mert kiégtek, nem tudnak előre lépni az adott cégnél, stb. Ennek ellenére két-három év után sem jut eszükbe frissíteni az adataikat. Gyakran találkozunk ezzel toborzóként, és elég kellemetlen azzal kedzeni egy telefonos beszélgetést, hogy vajon most mi van az illetővel… Nem tudjuk, hogy azóta váltott-e, elment-e teljesen más iparágba stb. Ebből pedig lehetne következteni arra, hogy valószínűleg nem ő a megfelelő jelölt. Így elkerülhető egy felesleges, és mindenkinek kellemetlen hívás.
  2. Csak úgy fent maradt az önéletrajza. Ezzel önmagában nem is lenne probléma, nyilván nem az az első dolgunk egy új munkahely megszerzése után, hogy levesszük mindenhonnan a feltöltött CV-ket. Viszont ezt egy toborzó nem tudhatja. És sajnos nagyon sok embernek derogál, ha valaki felhívja, azzal, hogy a Profession.hu-n találta meg az önéletrajzát, és állást szeretne kínálni neki. Egyenesen sértve érzik magukat néhányan, és határozottan bunkó módon reagálják le a helyzetet. Véleményünk szerint semmi rossz nincs abban, hogy megkérdezünk valakit arról, hogy érdekli-e egy ilyen lehetőség, ha már nyíltan állást keres…
  3. Hiányos a LinkedIn profilunk. Tisztában vagyunk vele, hogy nem mindenki álláskeresés miatt van fent, hanem valaki csak a szakmai hálózatát/ügyfélkörét építgeti. De hány embernél látjuk kiírva a névjegyéhez, hogy “open to new challenges” vagy “új lehetőségek után kutatok” És ennek ellenére nincs kitöltve a profilja. Hát mi ebből nem sokat tudunk így megállapítani. Milyen szinten van? Ő most akkor vezető? Vagy még most akkor mindig ott van? Érdemes egyáltalán keresni?
  4. Nem ír vissza LinkedIn-en. Nagyon sok olyan embert keresnek meg a toborzók, akiknek eszük ágában sincs váltani. Ezt sem tudhatják előre. A tendencia az, hogy szinte mindenki visszaigazolja az ismeretséget, de az illedelmes kérdésre, hogy nyitott-e egy XY lehetőségre, már nem válaszolnak. Hogy ez lustaság, nemtörődömség, vagy bunkóság, azt döntse el mindenki maga. Még ha valakit napi 10 fejvadász talál meg egy üzenettel, annyit visszaírni talán nem megterhelő, hogy “köszönöm a leehetőséget, nem vagyok most nyitott.” Nekem ez 3 másodpercembe került, és ez a platform egyébként ezért van 🙂
  5. Nem elérhetőek a megbeszélt időpontban. Általában nap közben a legtöbb ember nem tud nyíltan beszélni a munkahelyén munkahely-váltásról. Ezért szoktunk diszkréten időpontot egyeztetni. És hát gyakran ebben az időpontban nem elérhetők az emberek. Persze mindig közbejöhet valami, de egy gyors e-mailt vagy sms-t küldeni nem feltétlenül rossz dolog ilyenkor.

Írjátok meg kommentben a ti rossz élményeiteket a toborzókról !

Ha felhúztuk a főnököt valamivel….

Szerző: | 2018-01-25

Amikor életemben először elkövettem egy nagy hibát, azt hittem vége a karrieremnek, és összedől a világ. Egy pár hónapja már a csapat tagja voltam, és egyre magabiztosabb voltam, kezdtem zsigerből csinálni a feladataimat, stb. Aztán hoppá, jött egy elég csúnya baki. Na ilyenkor mi van? Maradjunk csendben, és tegyünk úgy mintha semmi nem történt volna? Pakoljunk össze egyből és menjünk haza? Inkább szedjük össze a gondolatainkat és beszéljünk a dologról. Ezek a beszélgetések furcsák és kellemetlenek? Igen! És ezek a beszélgetések szükséges részét képzik a megoldási folyamatnak? Abszolút! Nézzünk meg most 3 olyan mondatot, ami segíthet a helyzet kulturált kezelésében.

  1. .”Sajnálom, hogy [illesszük be a hibát, amit elkövettünk]” Bocsánatot kérni természetesen alap dolog ilyenkor. Természetesen ha mi okoztuk a hibát, akkor azért vállalnunk kell a felelősséget. Közöljük a főnökünkkel, hogy tudjuk hogy hibáztunk, és vállaljuk a következményeit. Legyünk nagyon konkrétak és direktek. “Sajnálom, hogy rosszul küldtem ki a riportot, az én hibám volt, nem jól csináltam.” Ha már elkövettünk egy mulasztást, ne akarjuk elkerülni, vagy másra hárítani a felelősséget. Sokkal korrektebb, ha elvisszük a balhét, így tudjuk a legnagyobbat menteni a helyzeten. Ha ilyen a hozzáállásunk, akkor mások is sokkal korrektebbek lesznek a helyzet kezelése esetén.
  2. .”Megértem miért történt, tudom mi az oka.” A lényeg, hogy adjuk tudtára a vezetőnknek, hogy nem csak túl akarunk lenni ezen a helyzeten, hanem megértettük a probléma gyökerét, és a későbbiekben ennek megfelelően tudunk majd gondolkodni. Lehet, hogy egyszerűen azért történt a dolog, mert valamit nem adtak még a tudtunkra, és így igazából nem is feltétlenül a mi hibánk a dolog, de mégis csak mi követtük el. Ilyenkor mondjuk el, hogy nem voltunk tisztában mindennel, nekünk kellett volna kérdezni, de sajnos ez elmaradt. Az is lehet, hogy egyszerű figyelmetlenség okozza a bajt. De az is lehet, hogy valami olyan dolog jön közbe, amire nem is számítottunk. A lényeg, hogy legyünk tisztában az okokkal mindig.
  3. .”Amit tanultam a helyzetből az az, hogy [illeszd be azt ide, amit tanultál]” A legrosszabb, amit tehetünk, hogy nem tanulunk semmit a hibából. Csak az nem hibázik, aki nem is dolgozik, szokták mondani… Annál jobban a dolog mögé kell látnunk, mint hogy “többet nem fordul elő.” Részletesen le kell bontani a szituációt, és elemezni, hogy legközelebb mit fogunk másképp csinálni, mit nem fogunk csinálni, és a többi. Ha egy hiba következményeit stratégiai szemszögből akarjuk megoldani, akkor a főnökünk sem lehet annyira mérges majd. Főleg ha azt látja, hogy ettől a csapattagjai többék lesznek hosszú távon.

5 mélypont, amin mindenki átmegy a karriere során

Szerző: | 2018-01-24

Vannak olyan mélypontok az életben, amik a munkához kapcsolódnak, és általában legalább egyszer mindenki átmegy rajtuk. Lássuk!

Unatkozás: Tök mindegy mennyire szeretjük a munkánkat, egyszer úgyis bele fogunk unni. Ha nem is örökre, de lesz olyan időszak, amikor unni fogjuk a már kisujjból elvégzett feladatokat. Lehet, hogy a főnök már nem támaszt elénk elég kihívást jelentő feladatot/célt. Vagy olyan feladatokat kapunk, amik tök unalmasak.

Boldogtalanság: Erre még fontosabb odafigyelni, mint az unatkozásra. Ha bármilyen okra visszavezethetően boldogtalanok vagyunk a munkánk során, akkor az súlyos esetben akár a fizikai egészségünkre is kihatással lehet.

Kételkedés: Nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy ugyanabban az iparágban, ugyanabban a pozícióban, ugyanazon a karrierszinten nem leszünk elégedettek. Az emberek alapvető és jogos igénye a fejlődés és előremenetel. Ha ez nem történik meg, vagy csak nagyon nehezen, akkor az ember általában kételkedni kezd magában. Ha nem éri el azt a szintet, amivel őszintén elégedett akkor bizony jön az agónia és kétségbeesés, hogy “tényleg ennyit dobott a gép…?”

Úgy érezzük, hogy semmi nem megy jól: Mindent elrontunk, csak bénázunk? kiesik a szerszám a kezünkből? Senkinek nem tetszenek az ötleteink? Nem jön össze egy állásinterjú sem? Lehet ez a mi hibánk, lehetünk a körülmények áldozatai is, akármi.

Egy nagy változással kell megküzdenünk: Legyen szó szervezeti átalakításról, leépítés, költözés, új munkahely, bármi, ide tényleg nagyon sok minden tartozhat. Még az alapvetően jó változásokkal is nehéz néha megbirkózni…

 

Könnyebb lesz az életünk, ha ezeket a dolgokat már a karrier elején megtanuljuk

Szerző: | 2018-01-23

Minél többet dolgozunk, annál többet tanulunk. Mit ne csináljunk egy állásinterjún, hogy jöjjünk ki egy nehéz eset főnökkel, mikor alkalmas fizetésemelést kérni, stb. De vannak olyan fontos dolgok a karrierünkkel kapcsolatban, amik könnyen elvesznek a nagy tudás- és tapasztalathalmazban, amit felépítünk. Néha olyan alapvető dolgokról feledkezünk meg, amik szinte magától értetődők. Lássunk most erre 5 példát.

  1. A következő hibánk nem az utolsó lesz. Persze, mostantól minden más lesz. De azért mindig közbe jöhet egy baki, még a legnagyobb profiknál is. Nem azért, mert bénák lennénk. Hanem mert csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. A legjobb amit tehetünk, hogy nem hisszük azt, hogy tökéletesek vagyunk, hanem elfogadjuk, hogy mindig közbe jöhet valami, és mindig hibázhatunk (mivel emberből vagyunk.) Ezeket nem lehet kivédeni.  Elég, ha fel vagyunk készülve a nehéz helyzetekre
  2. Néha kérni kell azt, amit akarunk. Tök jó lenne, ha a főnökünk magától felajánlaná a fizetésemelést. Vagy csak úgy előléptetne minket. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. A fizetésemelést kérni kell, és meg kell indokolni. Az előrelépést jelentő pozíciót meg kell pályázni. A legtöbb esetben ezek a dolgok nem hullanak az ölünkbe, hanem nekünk kell igényelni őket, és bizonyítani a rátermettségünket. Más nem találhatja ki a gondolatainkat azzal kapcsolatban, hogy mit akarunk. A legjobb amit tehetünk, hogy megtesszük.
  3. A szakmai boldogságért tenni kell. Sokszor irigykedünk azokra, akik mindig mosolyogva mennek el a munkahelyükről. Nem értjük, hogy vajon mi lehet a titkuk. Vajon ők tényleg sokkal tehetségesebbek, mint mi? Tényleg ennyivel szerencsésebbek? Vagy csak a kapcsolataik jobbak? Néhány ritka esetet kivéve a legtöbbször az, hogy valaki ilyen helyzetbe kerüljön, az kemény munkába kerül. Sokat kell ám tenni azért, hogy olyan pozícióba kerüljünk, amit tényleg szeretünk. Nekik minden bizonnyal sok rossz munkahelyük volt, sokat túlóráztak, sok plusz feladatot vállaltak, sokat tanultak a munka mellett is a szabadidőjükben, és még mellékállásuk is volt. Mindenki megérdemli, hogy boldog legyen attól, amivel foglalkozik. De ezért tenni is kell.
  4. A siker időbe kerül. Egy csettintés alatt nem leszünk sikeresek. És a boldogság sem jön csak úgy magától egyik pillanatról a másikra. Ennek az elfogadása pedig nagyon nagy türelmet igényel. Mindenki szeretne azonnal gazdag lenni, főleg mi, magyarok. Nagyon ritka az, hogy egy nagy toronyugrás miatt eljönne a várt siker a karrierünkben. Gyakran hanyagoljuk el az apró, ám de annál fontosabb lépéseket, amik a sikerességhez vezetnek. Lehet, hogy ezek a kis apró dolgok most idegesítőnek, uncsinak és fölöslegesnek tűnnek, de sosem tudhatjuk, hogy később mennyire kifizetődő lesz. A legfölöslegesebbnek tűnő munkatapasztalat lehet az, ami később eljuttat minket a sikerhez.  (“Rómát sem egy nap alatt építették fel…”)
  5. A munka és a magánélet nem két külön, exkluzív dolog.  Tök jól hangzik, hogy a munkát a munkahelyen tartjuk, elméletben. Viszont azt tudjuk, hogy nem így megy ez sokszor (okolhatjuk ezért a technológiát.) És ha a magánéletben problémák vannak, akkor az kihatással van a munkánkra is. De fordított helyzetben is igaz. Nehéz néha élvezni a szabadidőnket ha a munkahelyen gázos a helyzet, és sok a stressz. Nem tudjuk nem hazavinni a melót néha. De az nagyon fontos, hogy ezt a két dolgot egyforma súllyal kezeljük, bármi is legyen a munka. A munkában töltött idő ugyanolyan fontos, mint a családdal töltött idő. Életünk nagy részét ez a két dolog teszi ki, (hiába akarunk, vagy nem akarunk dolgozni) Emiatt a munkában lelt boldogság ugyanannyira fontos, mint a szabadidőben, családban, barátokban szerzett örömforrások. Mindkét esetben törekednünk kell a lehető legjobbra, hiszen életünk szerves részeit képezi mindkét terület.

Miért állunk rosszul az időhöz általában?

Szerző: | 2018-01-22

Ó, milyen gyakran panaszkodunk, hogy kevés az időnk… Sosincs elég, ami van az is tiszta káosz, mindig közbejön valami. Olyan, mint amikor egyszer véletlenül elengedjük a kutyát a pórázról, elszabadul, és sosem fogjuk utol érni.

Gondolhatjuk így is, de van itt egykét gondolat, ami lehet, hogy felnyitja a szemünket. Mi van, ha a fenti analógiák teljesen tévesek? Egy nap mindig minden esetben 24 óra. Ez tény, nem tudunk rajta változtatni. Hacsak nem vagyunk közel egy olyan tudományos áttöréshez, aminek segítségével manipulálni tudjuk az időt, de amúgy nem tudjuk lelassítani, felgyorsítani. Egy másodperc az egy másodperc, bár a belső érzetünk természetesen eltérhet.

Sokszor érdekesen használjuk a metaforákat. Pl. időt “töltünk”, időt “használunk fel” de igazából a valóságban az történik, hogy dolgokat csinálunk az időn keresztül. Igazából az időre nincs is ráhatásunk, csak azt tudjuk nyomon követni, hogy mi zajlott le az idő alatt. Szóval a konklúzió:

Azok, akik azt hiszik, hogy time-management problémáik vannak, azoknak valójában priorizálási problémái vannak. Ami az “ön-menedzselésre” vagyis önismeretre vezethető vissza. Emberek, vagy emberek egy csoportja csak egy bizonyos mennyiségű prioritást tud kezelni egyszerre. Egy vezetőnek pedig az az egyik fő funkciója, hogy ezeket a prioritásokat a megfelelő sorrendben, megfelelő időben, és megfelelő mennyiségben adja az embereinek. De ugyanez igaz saját magunkra is.

Szóval igazából sokkal többet koncentrálunk arra, hogy mennyi mindent kéne megcsinálnunk, mint hogy arra fókuszálnánk, hogy szelektálnánk, priorizálnánk, és válogatnánk aközött, hogy mit és mikor kell megcsinálnunk.

Tegyünk fel néhány kontrollkérdést magunknak:

  • A megfelelő dolgokra fókuszáljuk az energiáinkat?
  • A sürgősségük szerint rangsorolva csináljuk a dolgainkat?
  • Pazaroljuk az időt fölösleges dolgokra?
  • Túl sok mindent akarunk egyszerre megcsinálni?

Ellenajánlat?

Szerző: | 2018-01-19

Írnék pár sort az ellenajánlat intézményéről. Nevezhetjük angolul retention-nek is. Igazából arról van szó hogy a munkáltatónk a felmondásunkat megpróbálja azzal meggátolni, hogy megemeli a fizetésünket. Magyarán szólva, ott tartanak minket.

Ez akár egy jó módja is lehet annak, hogy kicsikarjunk egy régen várt fizetésemelést. De azért ebben az esetben érdemes nagyon nagyon óvatosnak lenni. Elég hamar ki szokott derülni, hogyha csak erre játszunk, és ez rombolhatja a hitelességünket, korrektségünket.

Mindenki pénzből él, és nyilván a legmeghatározóbb dolog a munkahely-választás során általában a bér. De amit ebben az esetben tudni kell, hogy ha ezt az esetet nem kezeljük kellő korrektséggel, akkor nagyon hamar visszajuthat a hír mások fülébe a piacon rólunk.

Ha ilyen eset áll fent, hogy mégsem fogadunk el egy ajánlatot, mert a korábbi munkáltatónk “ráajánl” akkor a legjobb amit tehetünk, hogy felhívjuk a másik céget, és elmondjuk nekik kertelés nélkül, hogy mi történt. Ebben az esetben nem lesznek boldogak, mert keresniük kell tovább egy új jelöltet. De haragudni sem fognak, mert megértik (valószínűleg ők is ezt csinálnák).

Arra érdemes még ilyenkor odafigyelni, hogy a kiválasztási folyamat során mit válaszolunk arra a kérdésre, hogy miért szeretnénk válaszolni. Elég hülyén jön ki az, hogy ha elmondjuk, hogy nem szeretünk a jelenlegi helyünkön dolgozni, ezzel és azzal problémánk van, aztán végül 30 ezer plusz Forintért cserébe mégis inkább ott maradunk…. Ez elég visszatetsző tud lenni.

De nyilván az is, ha valaki csak úgy eltűnik, és nem lehet elérni majd. Jegyezzük meg, hogy bármit csinálunk Magyarországon, az egyszer valahol vissza fog köszönni. Ha felmegyek Miskolcon az Avasi Kilátóba, ellátok Győrbe. Kicsi az ország, mindenki ismer mindenkit, és főleg egy szakmán belül mindenki hallott már a másikról, van egy volt kollégája aki ismerni, stb, stb.

Na ez tipikusan az a helyzet, ahol szakmailag nagyon jól el lehet vágni magunkat, ezért csak ésszel ! 🙂

Nem mindegy, hogy miért emlékeznek ránk az álláskeresés során

Szerző: | 2018-01-18

Adunk nektek 9 tippet, hogyan hagyhattok mélyebb nyomot az álláskeresés során az emberekkel, akikkel a folyamat során találkoztok.

  1. Pontosság!

Nem kell már a találkozás előtt elrontani a magadról kialakult első benyomást azzal, hogy elkésünk akárhonnan. Nem csak egy állásinterjúról, de ha találkozunk valakivel, aki segíthet munkát találni, akkor is. 5-10 percet mindig számoljunk rá, így ha közbejön az út során valami, akkor legalább ennyi időnk van reagálni, kitalálni valamit.

  1. Rendes kézfogás!

Nem sok mindennel lehet úgy elrontani az első találkozást, mint egy béna kézfogással. Se túl erősen, se túl „döglötthalasan”, hanem tisztességesen, teljes kézzel, határozottan fogjunk kezet. Természetesen az alapvető illemtani szabályokat tartsuk be (férfi-nő, idős-fiatal, ki nyújtja először, stb.)

  1. Tiszta, érthető beszéd!

Az emberek emlékezetében meg fog maradni, ha kellemes a beszédstílusunk. Nem a velünk született hang a lényeg, hanem az, hogy hogyan használjuk. Ne motyogjunk, hadarjunk, se túl halkan, se túl hangosan ne beszéljünk. Tisztán, érthetően, szépen artikulálva!

  1. Válaszok hosszúsága

A pont jól eltalált hosszúságú válaszok adásával könnyen lenyűgözhetünk valakit. Az egyszavas és tőmondatos válaszok sem jók, és az se, ha nagyon hosszúra nyújtjuk a mondanivalónkat. A lényeget és a fontos dolgokat mondjuk el. Ami nem érdekli az illetőt, azt ne akarjuk ráerőltetni.

  1. Névmemória

Valaki nevének pontos megjegyzése alapvetően a tisztelet jele. Ezért nagyon fontos az álláskeresés során. Ha mégis bajban vagyunk a nevek megjegyzésével, itt egy tipp, ami segíthet: Amikor bemutatnak valakinek, és amikor elköszönünk az illetőtől, mondjuk ki a nevét:

  • „Üdvözlöm Péter, örülök, hogy megismertem!”
  • „Viszont látásra kedves Péter, öröm volt beszélni Önnel!”

Így könnyebben megragad a neve bennünk.

  1. Felkészültség

Minden interakcióra készüljünk fel megfelelően. Korábbi bejegyzéseinkben részletesen leírjuk, hogy mivel érdemes készülni egy állásinterjúra. De nem csak ilyen helyzetekre kell készülni. Egy meeting, egy konferencia, de akár egy baráti vacsora is ilyen lehet, ahol bármilyen munkakereséssel kapcsolatos téma, vay kérdés előjöhet. Egyszerűen csak legyünk felkészültek, ne lepődjünk meg, ha ilyen jellegű kérdésekre kell válaszolnunk.

  1. „Utómunka”

Minden esetben érdemes valahogy visszajelezni utólag azoknak, akikkel interakcióba kerültünk. Akármilyen apróságról legyen is szó. Néhány példa:

  • Köszönjük meg e-mailben, hogy fogadott minket a HR-es egy állásinterjúra, és szakított ránk az idejéből.
  • Ha valakivel együtt dolgoztunk egy projekten, értékeljük pozitívan a LinkedIn-en.
  • Egy konferencia vagy börze után írjunk egy rövid üzenetet azoknak, akikkel névjegykártyát cseréltünk. Fejezzük ki örömünket, hogy megismerhettük őket.
  • És egyéb hasonló, apró, kedves gesztusok.
  1. Ajánljuk fel segítségünket!

Ha vállalunk egy kis pluszt a munkahelyünkön, segítünk a kollégáknak, vagy egy szakmai meetingen megkérdezzük az újonnan megismerteket, hogy segítségükre lehetünk-e valahogy, akkor máris meg fognak jegyezni minket! Ehhez kétség sem fér.

  1. Legyünk konzisztensek!

Az egész bejegyzés arról szólt, hogy hogyan alakítsunk ki jó első benyomást. Azonban nagyon fontos az is, hogy ezt fent is tartsuk! Az előző pontokat következetesen tartsuk be a későbbiekben is!