1. Az interjúztató olyan, mint egy beprogramozott robot. Ez a klasszikus személytelen interjú. A beszélgetés nem tart semerre, mert akivel beszélünk, olyan, mint egy unott érzelmektől mentes gép. Ezek az gyengébb képességű HR-esek, általában a már bemagolt kérdéslistájukból (van, hogy szó szerint papírról) darálják a kérdéseket, ahelyett, hogy kapcsolódni próbálnának. Ilyenkor sok megválaszolatlan kérdés marad bennünk, és amúgy is…milyen már…
2. Elrontunk egy kérdést egy válaszra. Sose kellemes. Az interjúztató kérdez egy nehezebbet. Aztán véletlenül butaságot mondunk, vagy nem úgy fogalmazzuk meg, ahogy akartuk, és ciki lesz a helyzet. Hogy lehet ebből kimászni? Attól függ, hogy mi volt a baki. Én javaslom (és személyes tapasztalatból mondom, hogy ezt nagyon tudják értékelni). Az interjú után írjunk egy e-mailt, és diszkréten/tisztelettudóan kérjünk elnézést, és vállaljuk a felelősséget a hibáért, bármi is legyen az. Ez nagyon sokat elárul a hozzáállásunkról. Nekem is volt már ilyen, és a második körön elmondták, hogy emiatt az e-mail miatt hívtak vissza második körre, pedig nem akartak először.
3. Elkésünk az interjúról. Bármi közbejöhet, vagy a saját hibánkból, vagy nem. De a biztonság kedvéért ezzel mindig kalkuláljunk. Alulbecsüljük az utazás hosszát, forgalmi dugó, késik a vonat, elalszunk, bármi. Vagy csak simán eltévedünk…Persze jó, ha még időben szólunk, hogy közbe jött valami, és szánjuk bánjuk. Ha mégsem úgy alakul, hogy időben tudunk szólni, akkor írjunk egy e-mailt a történtekkel kapcsolatban, mert segíthet.
4. Az idegesség miatt túl sokat beszélünk. Igen, ez is benne van. Stresszhelyzet általában egy interjú, és ha nem vagyunk ebben túl rutinosak, hajlamosak lehetünk abba a hibába esni, hogy túl sokat mesélünk magamról. Annyira meg akarjuk győzni őket, hogy minél gyorsabban minél több mindent el akarunk mondani nekik. Hát ez sem jó, de ha írunk erről is nekik, talán lesz egy kis szimpátia és megértés
