Létezik még jó vízvezeték-szerelő? Vannak még olyan állások, ahol megbecsülik a jó munkásembert?

A vízvezeték-szerelés sok szempontból nem egy álommunka, ez tény. Ugyanakkor azoknak, akiknek ez a hivatásuk mégis tökéletes, hiszen azzal foglalkozhatnak, amit szeretnek, ami közel áll hozzájuk. S ami vitathatatlanul sokszor nehéz, fáradtságos, nem kis fizikai erőnlétet és kitartást igényel. Azt már csak halkan tesszük hozzá, hogy mind kevesebb a megbízható, talpraesett szakember, még a Magyarországon kimagaslónak is számító nettó nyolcszázezres fizetés mellett.

Mik a szakma szépségei és árnyoldalai?

Térdig gázolni a szennyvízben, könyékig nyúlkálni a lefolyóban mindenféle szennyeződések között, és akkor itt most nem részletezzük a konkrétumokat, tényleg nem gyomorkímélő. A szagokat mindeközben papírra sem tudjuk vetni. Aztán ott vannak a fizikai nehézségek, kúszás-mászás, kis helyeken szorongás, mert természetesen tíz esetből kilencszer a vécé olyan aprócska, hogy jóformán oldalazva lehet csak beférni. Az emelgetések, az erőlködések is hozzátartoznak a munkához, és persze a rendelkezésre állás. Ez azt jelenti, hogy a duguláselhárítás fix áron nemcsak egy jól hangzó ígéret, hanem maga a valóság. Ennek viszont szakmai szemmel nézve az az ára, hogy ha feladat van, akkor menni és tenni kell!

Viszont nem lenne sem igazságos, sem valóságos, ha kizárólag az árnyoldallal foglalkoznánk. A vízvezeték szerelés, valamint a duguláselhárítás egy hivatás. Ha erre valaki hívást érez, akkor a fenti körülményekkel nem különösebben törődik, mert a lényeg a végeredmény. Amikor végre megszűnik a dugulás és elfolyik a víz, amikor a vécé nem csöpög, a csap nem folyik és úgy egyáltalán a vízhálózat rendben van, az egy olyan öröm, ami leírhatatlan. Ez a hajtóerő, jó esetben. Legalábbis azoknál, akik őszintén vonzódnak ehhez a szakmához. Igaz, hogy nem a „legtisztább”, és az is igaz, hogy itt a munka kőkemény és nem elodázható, viszont nem csekély fizetség jár érte.

Mindezek ellenére már évek óta keressük azt a szakembert, aki a munkáját nem tehernek meg kötelezettségnek, hanem elhívásnak érzi, és ennek megfelelően áll hozzá a dolgokhoz. Idáig kevés sikerrel jártunk. Vajon valóban ennyire nehéz jó munkaerőt találni?

Mit várunk el?

Először is jártasságot a csőtörésfeltárás, -elhárítás, villanybojler-szerelés, szaktudás, vécétartálycsere, -javítás, valamint ásás-bontás elvégzése terén. Nyilván ehhez 2-5 év szakmai tapasztalat elengedhetetlen, ami nekünk is fontos kritérium, lévén a tapasztalatokon nyugvó szaktudás az, ami valódi, kiaknázható értékkel bír a munkavégzés folyamataiban. Az önállóság is evidens elvárás, akárcsak a B kategóriás jogosítvány, hiszen cégünket Budapesten és annak közvetlen környezetében jól ismerik, keresik. A jelentkezéseket a kapcsolat alatt várjuk!

Ami a fizetést illeti, minimum nettó 400 ezer forintról beszélünk, de a 800 ezer forint sem példa nélküli, nettóban továbbra is, természetesen. Emellett nálunk nem kérdés, hogy van-e feladat, pontosan ezért keresünk a csapatunkba új embereket, mert égnek a telefonvonalaink. Mint tudjuk, Budapest vízhálózata finoman szólva sem ideális, és aktuálisan rettenetesen túlterhelt, ezért aztán a megkeresések folyamatosak.

Tudjuk, hogy mik azok a nehézségek, amik együtt járnak ezzel a szakmával. Tudjuk, hogy ásni-bontani nem egyszerű, és kellemes. Tudjuk, hogy vannak orrfacsaró részletek, amikről igazán csak azok tudnak, akik tényleg megtapasztalták, milyen is ez a szakma. De azt is tudjuk, hogy mit jelent a biztonságos munkakörnyezet, a háttér, amire mindig lehet támaszkodni, a fix, stabil fizetés, amiből jelenleg is jól lehet élni, és azt is tudjuk, hogy mit jelent szeretni a hivatásunkat. Így aztán mi ilyen munkatársakat keresünk, akikkel együtt végezhetjük el a feladatokat!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek

Kiszámítható, biztonságos és naprakész teljes körű bérszámfejtési szolgáltatásKiszámítható, biztonságos és naprakész teljes körű bérszámfejtési szolgáltatás

Több évtizedes tapasztalattal rendelkező irodánk ügyfelei részére hatékony megoldást kínál a kiszámítható, biztonságos és naprakész teljes körű bérszámfejtési szolgáltatásunkkal. A munkavállalói elégedettség fenntartásához a gyors, pontos bérszámfejtés kulcsfontosságú. Átvállaljuk a