Pánik üzemmód: ON!
Mindent megtettünk, hogy teljesítsük határidőre, amit kértek, de már tudjuk, hogy esélyünk sincs rá, hogy ez bekövetkezzen. A határidő pedig vészesen közeleg! Már éppen arra készülünk, hogy kidobjuk a számítógépet az ablakon, és megpróbálunk előállni valami bődületes hazugsággal. Ám tehetünk valami sokkal jobbat, és professzionálisabbat. Írjunk egy e-mailt, a következő lépések mentén:
- Vállaljuk a felelőséget: Ha bevalljuk, hogy hibáztunk, akkor az emberek könnyebben fogják elhinni, hogy a későbbiekben ez nem fog megtörténni, mert mi magunk is rájöttünk a hibára. Ha mellébeszélünk, vagy mást akarunk hibáztatni és okolni a történtek miatt, akkor senki nem fogja azt gondolni, hogy tanultunk is valamit az esetből.
- Ajánljunk fel valamit: Mondjuk el az embereknek azt, amit biztosan tudunk. Mondjuk el, hogy meddig jutottunk a feladatban, mit sikerült elkészíteni és mit nem, így legalább nem hagyunk teljesen üres kézzel senkit. Ezzel bizonyítjuk, hogy legalább rajta vagyunk az ügyön, és a jó irányban haladnak a dolgok, csak nem feltétlenül a leggyorsabb ütemben.
- Adjunk meg eg új (valós) határidőt: Persze nem mi vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt megszabjuk, de ha már így alakultak a dolgok, akkor a legjobb amit tehetünk, hogy megmondjuk, hogy mikorra leszünk kész ténylegesen. Ha ezt egyszer megtettük, akkor ne engedjünk a csábításnak, és ne kérjünk még egy plusz órácskát… Az már tényleg halál ciki. Ilyen esetben inkább kérjünk több időt, mint amire valójában szükségünk van, és így fényesre polírozottmunkát adhatunk ki a kezünk közül.
- Biztosítsunk mindenkit arról, hogy ez nem fordul elő többet: Mindenki hibázik. A legjobbak is. Sőt, aki dolgozik az hibázik. Ha először történik ilyen, azt valószínűleg mindenki meg fogja érteni. Más is átesett ezen, nekünk is meg kell tanulni a dolgokat időre elkészíteni. Egy ilyen kellemetlen helyzet azonban általában elég erős motivációt ad arra, hogy többet ne kövessük el ezt a hibát.
Szedjük össze ezeket a pontokat egy szépen megfogalmazott e-mailbe, vagy ha elég bátrak vagyunk akkor akár szóban is, és így talán jobban meg tudjuk menteni a helyzetet, mint a bevezetőben említett módon 🙂
