Ezt csak annak a klubnak a tagjai értik, akik már rég nem szeretik a munkájukat.
Még mindig jól akarjuk csinálni a munkánkat. Néhány évvel ezelőtt Apa azt mondta, hogy attól még, hogy utálom a munkámat, az nem mentség arra, hogy rosszul végezzem. Mondjuk ő arra következtetett, hogy én csak ücsörgök és panaszkodok állandóan, ahelyett, hogy csinálnám a dolgom. Emiatt a legtöbbször próbáltam magam rákényszeríteni, hogy mégis jól végezzem a munkámat. Ahogy tudjuk, gyakran van kellő motiváció arra, hogy továbbra is rendesen végezzük a munkánkat. Vagy azért, hogy legyen valami állásunk, amíg nem jön jobb, vagy azért, hogy előléptessenek minket, és megszabaduljunk az utált munkakörtől vagy esetleg a főnökünktől. A lényeg, hogy ha ki is mondjuk, hogy nem szeretjük a munkánkat, akkor se adjunk okot arra, hogy emiatt csak az irodában vagy az üzemben lófrálunk. Győzzünk meg másokat is erről. Az nem baj, ha tudják, hogy nem szeretjük a munkánkat. Az viszont baj, ha tudják, hogy nem is csináljuk rendesen
Tudjuk, hogy szerencsések vagyunk, amiért van ez a munkahelyünk. Néha mindenkinek vannak napjai – főleg azoknak, akik vasárnap este sírva fekszenek le aludni, hogy hétfőn már megint be kell menni. – amikor megfeledkezünk arról, hogy azért van egy dolog ami miatt minden hónapban megkapjuk a számlára a pénzt. A legtöbb esetben mindig győz az a gondolat, hogy: „legalább van miből laknom/ennem/vásárolnom/gyereket eltartanom, stb.” Szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán van munkánk. Mindenkinek van egy rossz munkahelye. De gondoljunk azokra, akiknek semmilyen munkahelye nincs. Ez elég komoly gátat szab általában a karrierváltásokban, hiszen a biztosat mindig nehezebb feladni az ismeretlenért. Nagyon nagyon kell gyűlölni a munkát néha, hogy tényleg elszánjuk magunkat.
Azért azt azonban tudjuk, hogy attól még, hogy néha meg tudunk venni valamit, amire nincs is szükségünk, még nem jelenti azt, hogy ez így jól van. Élethelyzet válogatja, de nem szabad elkényelmesedni, csak azért, hogy a következő hónapban is tudjunk venni egy új cipőt magunknak. Többet ér, ha fejest ugrunk egy új kihívásba, és legalább az esélyét megadjuk annak, hogy olyan munkahelyet találjunk, ahova szeretünk, de legalábbis nem gyűlölünk bemenni.
