Minden nap felkelünk és bemegyünk dolgozni, mert ugye elvárják, hogy megjelenjünk. Csináljuk legjobb tudásunk szerint, ha másért nem, akkor azért, mert nem akarjuk, hogy kirúgjanak minket. Na jó, meg azért mert idővel szeretnénk többet keresni, haladni a karrierünkben. Ideális esetben ez párosul azzal, hogy tisztelettel és kedvesen bánunk a környezetünkben levőkkel.
Szintén ideális esetben a megfelelő körülmények, és támogató környezet is megvan a munkánkhoz, legyen az pozitív visszajelzés a vezetőnktől, fizetésemelés, előléptetés, vagy valami hasonló. És még időközben az is lehet, hogy azt vesszük észre, hogy másokat is motiválunk eközben. Erre ilyen jelek utalhatnak, hogy „köszi a segítséged”, vagy „nélküled nem ment volna”
De sosem tudhatjuk, hogy hosszú távon milyen motiváló erőnk lehet a környezetünkben levőkre, csupán azzal, hogy jól és lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, és csak simán kedvesek vagyunk.
Képzeljük el, ha van egy olyan kollégánk, aki anno sokat segített nekünk. Mentorált minket, és a munkakörén kívül is istápolgatott minket. A későbbiekben ezért nagyon hálásak lehetünk. De a legjobb, hogy ezt mi is megtehetjük. Ezektől se a fizetésünk nem lesz magasabb, se a teljesítményértékelésünkben nem lesz más a helyzet, de a lelkiismeretünknek jót tesz, és nem utolsó sorban a későbbiekben is hasznunkra válhat. Vagy egy jó referenciával, vagy akár a későbbiekben ők lehetnek a segítségünkre (nem tudhatjuk.)
