Ó, milyen gyakran panaszkodunk, hogy kevés az időnk… Sosincs elég, ami van az is tiszta káosz, mindig közbejön valami. Olyan, mint amikor egyszer véletlenül elengedjük a kutyát a pórázról, elszabadul, és sosem fogjuk utol érni.
Gondolhatjuk így is, de van itt egykét gondolat, ami lehet, hogy felnyitja a szemünket. Mi van, ha a fenti analógiák teljesen tévesek? Egy nap mindig minden esetben 24 óra. Ez tény, nem tudunk rajta változtatni. Hacsak nem vagyunk közel egy olyan tudományos áttöréshez, aminek segítségével manipulálni tudjuk az időt, de amúgy nem tudjuk lelassítani, felgyorsítani. Egy másodperc az egy másodperc, bár a belső érzetünk természetesen eltérhet.
Sokszor érdekesen használjuk a metaforákat. Pl. időt „töltünk”, időt „használunk fel” de igazából a valóságban az történik, hogy dolgokat csinálunk az időn keresztül. Igazából az időre nincs is ráhatásunk, csak azt tudjuk nyomon követni, hogy mi zajlott le az idő alatt. Szóval a konklúzió:
Azok, akik azt hiszik, hogy time-management problémáik vannak, azoknak valójában priorizálási problémái vannak. Ami az „ön-menedzselésre” vagyis önismeretre vezethető vissza. Emberek, vagy emberek egy csoportja csak egy bizonyos mennyiségű prioritást tud kezelni egyszerre. Egy vezetőnek pedig az az egyik fő funkciója, hogy ezeket a prioritásokat a megfelelő sorrendben, megfelelő időben, és megfelelő mennyiségben adja az embereinek. De ugyanez igaz saját magunkra is.
Szóval igazából sokkal többet koncentrálunk arra, hogy mennyi mindent kéne megcsinálnunk, mint hogy arra fókuszálnánk, hogy szelektálnánk, priorizálnánk, és válogatnánk aközött, hogy mit és mikor kell megcsinálnunk.
Tegyünk fel néhány kontrollkérdést magunknak:
- A megfelelő dolgokra fókuszáljuk az energiáinkat?
- A sürgősségük szerint rangsorolva csináljuk a dolgainkat?
- Pazaroljuk az időt fölösleges dolgokra?
- Túl sok mindent akarunk egyszerre megcsinálni?
