Nyomasztó az érzés, amikor a környezetünkben mindenki sorra találja az állásokat, nekünk azonban mégsem akar összejönni. Akár munkanélküliként keresünk állást, akár meglevő pozíciónkból szeretnénk átkerülni egy nekünk megfelelőbbe, az álláskeresés, főleg ha hosszúra nyúlik, érzelmileg nagyon megterhelő tud lenni.
Nagyon nehéz pontos átlagot számolni az álláskeresés hosszára vonatkozóan. Annyira komplex a folyamat, annyira sok tényező befolyásolja, hogy csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani. Fél és másfél között szokták meghatározni az átlagot.
Egy példa: Az USA-ban sok álláskereséssel foglalkozó weboldalon olvashattuk, hogy minden megkeresni kívánt 10.000 dollárhoz 1 hónap keresés tartozik. Tehát ha 60.000 dollárt szeretnénk keresni, akkor 6 hónapnyi álláskereséssel tervezhetünk. Ezek persze felületes megoldások.
Hat hónap? És mit csinálunk addig? Hát az borzalmasan hosszú idő… Nagyon könnyű elveszíteni a motivációnkat az álláskeresés során, ám ez az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk! Most felsorolunk öt olyan dolgot, ami jelzi, hogy kezd kimerülni a motiváció bennünk.
- Félünk a bukástól, ezért olyan munkákra is jelentkezünk, amik a mi szintünknél jóval alacsonyabbak. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy túlképzettségre hivatkozva el fognak utasítani minket. Persze minél tovább tart az álláskeresés, annál könnyebben érjük be rosszabb, vagy kevesebbet jövedelmező munkával is. Jó az átmenetileg… De mi van, ha ez a munka még stresszesebb, mint egy olyan állás, amire már nem is mertünk jelentkezni, pedig alkalmasak lennénk rá?
- A korábbi munkahelyeken kapott kritikák kihatással vannak jelenlegi álláskeresésünkre is. Komoly probléma, ha a múlt hangjai kísértenek minket. Próbáljunk inkább az eredményekre koncentrálni, arra, hogy mit tanultunk, mivel lettünk többek. Erőltessünk magunkra egy kis plusz pozitivitást, és ne rágódjunk a múlton. Ha mégis, akkor csak a jó dolgokról akarjuk meggyőzni magunkat! Értékesek vagyunk! Az, hogy most nincs munkánk éppen, nem jelenti azt, hogy rosszak lennénk abban, amit csinálunk!
- Nem kérünk segítséget. A lelkesedés alábbhagyásával együtt a kapcsolati tőkénket is egyre kevésbé fogjuk hasznosítani. Már nem érdeklődünk annyit az ismerőknél, nem kérdezzük meg a családtagjainkat, hogy nem tudnak-e valakit, és már a LinkedIn felhasználónkat sem nézegetjük… Azonban a hálózatépítést és hálózatunk ápolását nem szabad felfüggesztenünk. Akkor sem, ha van munkánk, de az álláskeresés időszakában pláne! Továbbra is keressük a lehetőségeket, beszélgessünk, ismerjünk meg új embereket, akik segíthetnek a tovább haladásban.
- Megelégszünk a jelentkezésekkel. Mit tekintesz eredménynek? Ha egy online jelentkező űrlapot kitöltöttél, akkor már nem zaklat a lelkiismereted, hiszen te mindent megtettél? Igazi eredményekre, valódi kontaktusra, állásinterjúkra van szükséged! Persze kell jelentkezni ezekre, de ne csak egy módszerre támaszkodj. Próbálj ki több stratégiát is, több forrásból keress állásokat, ez a titka mindennek!
- Félelem járja át az egész munkakeresésünket. Ha félelmet érzünk az álláskeresés akármelyik részében, az azt jelenti, hogy valami olyat csinálunk, ami kívül esik a komfortzónánkon. Sokak számára egy telefonhívás nagyon félelmetes tud lenni. De valakinek egy e-mailt elküldeni egy pozícióra is rémisztő (a legkülönfélébb okok miatt). Egy állásinterjú előtt is félni szoktunk, valljuk be. Azonban ez kezelhető! Egy héten legalább egyszer csináljunk valami olyat, ami nincs a komfortzónánkban. Ilyen apró lépésekkel megszokhatjuk a félelmet, megtanulhatjuk azt kezelni, és legyőzni is. Az munkáltatók magabiztos, határozott embereket keresnek, úgyhogy ha ilyen problémáink vannak, dolgozzunk a megoldásukon. És ne feledjük, senki nem szokott meghalni egy állásinterjún, vagy egy álláskereséssel kapcsolatos telefon közben! Mit veszíthetünk? Ne féljünk!
