A szakmai alázat egy nagyon fontos tényező az álláskeresés során. Manapság sok fiatal pályakezdővel vagy maximum egykét év tapasztalattal rendelkezővel találkozunk, akik egyből mg akarják váltani a világot. Sajnos tapasztalataim szerint ez egy egyre gyakrabban előforduló jelenség. Természetesen nem kívánok általánosítani, és akinek nem inge ne vegye magára. De mit is értek ez alatt pontosan?
Alapvetően a probléma az, hogy a mai fiatal generáció már nagyon türelmetlen. Mindent egyből akarnak. Egyből akarnak sok pénzt, egyből akarnak vezetők vagy szakértők lenni. Nem akarják megjárni a hadak útját.
Ezzel alapvetően nem is lenne probléma, de nagyon sok az olyan ember, aki egyszerűen nem is áll a realitás talaján. Kijönnek az egyetemről vagy a szakiskolából, és egyből csoportvezetők szeretnének lenni.
Vagy pedig a bérigényeik annyira irreálisak, hogy arról fogalom sincs. Nem egy és nem kettő fiatalt interjúztattam már különböző pályakezdő programra (pl. vegyiparban vagy bankszektorban pénzügyi területen) Sokuk abba a hibába esik, hogy a diplomával azonosítják a szakemberséget. Amikor egy pályakezdő összesen egy három hetes szakmai gyakorlattal a háta mögött közli, hogy bruttó 400.000 forint alatti fizetésért ő nem hajlandó felkelni, csak mert mondjuk Miskolcon végzett gépészmérnökként, akkor azért meg tud állni az ütő az emberben.
Az álláskeresésnél ez egy elég erős visszatartó erő. Valószínűleg az a vezető, aki fel akar venni egy új kollégát, az is végigmászta a ranglétrát (nyilván vannak olyan „szerencsés” esetek, amikor valakinek minden könnyen összejön) Szóval a szakmai alázatra szükség van. Ez szinte minden álláskeresőtől elvárt. Tisztelje a szakmát, akarja az elejétől elsajátítani, stb.
Az nem is lesz jó vezető, aki nem tudja milyen beosztottnak lenni. De eddig nem sokan jutnak el sajnos…
Szóval türelem, szakmai alázat és legfőképp tisztelet a seniorabb kollégák / vezetők felé!
