Mit jelent a retention?

Írnék pár sort az ellenajánlat (retention) intézményéről. Nevezhetjük angolul retention-nek is. Igazából arról van szó hogy a munkáltatónk a felmondásunkat megpróbálja azzal meggátolni, hogy megemeli a fizetésünket. Magyarán szólva, ott tartanak minket.

Ez akár egy jó módja is lehet annak, hogy kicsikarjunk egy régen várt fizetésemelést. De azért ebben az esetben érdemes nagyon nagyon óvatosnak lenni. Elég hamar ki szokott derülni, hogyha csak erre játszunk, és ez rombolhatja a hitelességünket, korrektségünket.

Mindenki pénzből él, és nyilván a legmeghatározóbb dolog a munkahely-választás során általában a bér. De amit ebben az esetben tudni kell, hogy ha ezt az esetet nem kezeljük kellő korrektséggel, akkor nagyon hamar visszajuthat a hír mások fülébe a piacon rólunk.

Ha ilyen eset áll fent, hogy mégsem fogadunk el egy ajánlatot, mert a korábbi munkáltatónk „ráajánl” akkor a legjobb amit tehetünk, hogy felhívjuk a másik céget, és elmondjuk nekik kertelés nélkül, hogy mi történt. Ebben az esetben nem lesznek boldogak, mert keresniük kell tovább egy új jelöltet. De haragudni sem fognak, mert megértik (valószínűleg ők is ezt csinálnák).

Arra érdemes még ilyenkor odafigyelni, hogy a kiválasztási folyamat során mit válaszolunk arra a kérdésre, hogy miért szeretnénk válaszolni. Elég hülyén jön ki az, hogy ha elmondjuk, hogy nem szeretünk a jelenlegi helyünkön dolgozni, ezzel és azzal problémánk van, aztán végül 30 ezer plusz Forintért cserébe mégis inkább ott maradunk…. Ez elég visszatetsző tud lenni.

De nyilván az is, ha valaki csak úgy eltűnik, és nem lehet elérni majd. Jegyezzük meg, hogy bármit csinálunk Magyarországon, az egyszer valahol vissza fog köszönni. Ha felmegyek Miskolcon az Avasi Kilátóba, ellátok Győrbe. Kicsi az ország, mindenki ismer mindenkit, és főleg egy szakmán belül mindenki hallott már a másikról, van egy volt kollégája aki ismerni, stb, stb.

Na ez tipikusan az a helyzet, ahol szakmailag nagyon jól el lehet vágni magunkat, ezért csak ésszel ! 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek

Ellenajánlat?Ellenajánlat?

Írnék pár sort az ellenajánlat intézményéről. Nevezhetjük angolul retention-nek is. Igazából arról van szó hogy a munkáltatónk a felmondásunkat megpróbálja azzal meggátolni, hogy megemeli a fizetésünket. Magyarán szólva, ott tartanak