Miken szoktunk agyalni az első munkanapunkon?

Általában mindenki be akar illeszkedni valahova. Az iskolában, egyetemen ez még rendben is van, mert mi válogatjuk meg, hogy kikkel barátkozunk. Egy új munkahelyen azonban nem mi döntjük el, hogy kivel kell együtt dolgoznunk (az esetek túlnyomó többségében). Honnan tudhatjuk, hogy melyik cég kultúrája, melyik kollektíva lesz az, amibe könnyen beilleszkedünk?

Nincs olyan vállalati kultúra, ami mindenkinek megfelel. És valószínűleg olyan sincsen, hogy egy vállalati kultúra egy ember számára egész karrierje alatt megfelelő. Pályafejlődésünk során sok tényező befolyásolja ezt. Életkorunkkal, tapasztalatunkkal, beosztásunkkal együtt az igényeink is változnak, azért nem mindenhol fogunk tudni ugyanúgy beilleszkedni.

Bár sokszor az elérhető bér az, ami befolyásolja a munkahelyválasztást, ám az elmúlt években megfigyelhető az a tendencia, hogy már a megfelelő vállalati kultúra, értékrend megtalálása is nagyon fontos lett. Pontosan a beilleszkedés miatt! Az embereknek már nem mindegy, hogy milyen cégnek, és miért dolgoznak.

Ahhoz, hogy tudjuk, milyen szervezeti kultúrába tudunk a legjobban beilleszkedni, majd fejlődni benne, meg kell ismernünk önmagunkat. Mivel vagyunk motiválhatóak (az kevés, hogy jó fizetéssel…), milyen a számunkra megfelelő munkakörnyezet, vezető, kollégák, stb. Érdemes a múltból példákat keresni. Kik voltak ránk jó hatással, kik tudtak belőlünk sokat kihozni? Egy tanár? Egy volt főnök? Az előző osztályvezetőnk? Kérdezzük meg az interjún, hogy milyen a cég vezetési és menedzsment stílusa, és hasonlítsuk össze a saját preferenciáinkkal! Ezekből máris levonhatunk néhány hasznos következtetést.

Környezeti tényezők

Gondoljuk végig korábbi tapasztalatainkat! Voltunk már gyakornokok valahol? Diákmunkáztunk? Akár főállásban dolgoztunk 1-2 évet valahol? Vegyük sorra, hogy mit szerettünk és mit nem szerettünk ezeken a helyeken. Milyen volt az iroda? Milyenek voltak a kollégák? Milyen volt a vezetőnk, vagy akár az asztal, aminél dolgoztunk? Ezek mind fontos tényezők. Nagy volt a pörgés, vagy túl laza volt a munkatempó? Ezeket igyekezzünk kideríteni az új munkahely esetében is. Akár ismerősök, akár a cég weboldala, egyetemi kapcsolatok, családtagok tapasztalatai stb. Próbáljunk minél több információt begyűjteni.

Nem mindig ilyen egyszerű

Természetesen a legtöbbször nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk a cégek között csupán a szervezeti kultúrájuk alapján. Ez különösen igaz a pályakezdőkre! Nehéz belépni a munkaerőpiacra. Azonban valahol el kell kezdenünk! Muszáj valahol megtanulnunk a munkakultúrát, ki kell próbálnunk magunkat, hogy mit és hogyan szeretünk dolgozni. Ne féljünk kipróbálni magunkat, mert még ha nem is álmaink munkája lesz az első, de nagyon hasznos tapasztalatokat szerezhetünk belőle!

Később a prioritásaink is megváltoznak

Mint már írtuk korábban, a karrierünk fejlődésével, változásával együtt az igényeink is megváltoznak. Olyan nincs, hogy 20 évesen kitaláljuk, hogy mi milyen helyen szeretünk dolgozni, aztán ez egész életünkre érvényes marad. Érdemes a témán gondolkodni többször is. Mire vágyunk? Több feladatra? Nagyobb felelősségre? Rugalmasságra? Irányítani szeretnénk, vagy minket irányítsanak inkább?

Legyünk tisztában azzal, hogy mire vágyunk. Azon kívül, hogy több fizetésre… így mindig meg tudjuk állapítani magunkról, hogy a megfelelő helyen vagyunk-e.

Már ilyenkor is lehet elmélkedni azon, hogy mi lesz karrierünk végén. Bár ezt nem tudhatjuk még, de idősebb munkavállalóként is érdemes ezeket a prioritásokat értékelni. Szeretnénk fiatalabb kollégákkal dolgozni majd? Vagy inkább a tapasztalt, velünk egy idős munkatársak környezetében tevékenykednénk? Úgy érezzük, még mindig tanulnánk és fejlődnénk? Vagy csak szeretnénk nyugodtan és csendben lezárni karrierünket? Akár mentorként is tevékenykednénk? Mindenkinek más az igénye ezen a téren.

Hullámvasút

Súlyos tévedés, hogy a karrier az egy kötelező jelleggel felfelé ívelő dolog. A karrier nem azt jelenti, hogy pályakezdőből top menedzserek leszünk. Egyszerűen a pályánkon eltöltött időszakot jelenti, amiben lesznek mélypontok is, de hatalmas csúcsok is! A siker titka nem az, hogy folyamatosan a csúcson levésre törekszünk. Hanem az, hogy hogyan tudjuk kezelni az összes elénk álló helyzetet, problémát!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek