Legyen szabad gamernek lenni! – 6 érv a videojátékok mellett

A legtöbb gyerek érdeklődik iránta, míg a szüleik általában tartanak tőle: A videojáték egy elég megosztó formája a szórakozásnak, és a generációk közötti megnemértettség kiváló indikátora. Persze, mint mindig, ebben az esetben is elsősorban a megfelelő információk hiánya vált ki erős ellenérzéseket a konzol játékokkal és a gamer fiatalokkal szemben. Sokan azonosítják úgy, mint a függőség és az agresszió melegágya. Ezek valós veszélyek ugyan, azonban ha a gyerekek a szülő által kontrolláltan játszhatnak, számos előnyt is kovácsolhatnak a gamerkedésből.

Probléma megoldva!

Ezek a játékok többnyire egyre nehezedő feladatok megoldására és szintek elérésére épülnek. Ahhoz, hogy ezeket teljesíteni tudják, a gyerekek kénytelenek folyamatosan tervezni, szervezni és rugalmasan gondolkozni, ami kiválóan fejleszti a problémamegoldó készséget.

Egészséges, mégis menő

Egy kényelmes gamer szék minden játékos álma, hiszen benne ülve úgy utazhatnak el izgalmas virtuális világokba, hogy közben végig komfortosan, helyes testtartással ülnek. A dizájnos gamer székek segítenek a közösséghez való kapcsolódában, hiszen unalmas irodai szék helyett egy olyan forgószék ölelésében mutathatják meg magukat a világnak, amitől mindenkinek leesik az álla.

Eligazodni térkép nélkül

Ezekben a 3D-s virtuális világokban kalandozva a gamerek navigációs applikációk és GPS nélkül kell, hogy eligazodjanak, kizárólag saját magukra vannak utalva, ami rákényszeríti őket arra, hogy maguktól értelmezzék a távolságokat és a tereket, aminek köszönhetően fejlődik a térérzékelő készségük.

Virtuális barátok

Sok gyerek számára okoz nehézséget a barátkozás a való életben. Ezek az online is játszható konzol játékok multiplayer módban lehetőséget kínálnak arra, hogy a virtuális térben hozzanak létre kapcsolatot, ami sok zárkózottabb, nehezebben oldódó gyerek számára jelent óriási segítséget.

Ehhez is kell fantázia

Kisgyermekkorban számos, a gyerek fantáziáját igénybe vevő játék – mint a LEGO vagy a babázás – áll rendelkezésre, azonban egy bizonyos kor fölött ezek a játékok a társak között cikivé kezdenek válni. Szerencsére a videojátékok ezeket kiválóan helyettesítik. A játék kiválóan fejleszti a kreativitást és segít a gyerekeknek nyitottá, érdeklődővé válni.

Hobbiból karrier

A videojáték ipar elképesztő tempójú növekedése és terjeszkedése lehetővé teszi, hogy a gamerek hobbiból karriert csináljanak. Mivel a játékosok az online térben mozognak otthonosan: többnyire online csatornákról tanulnak, online áruházból vásárolnak és online mutatják meg magukat a világnak, sokkal rövidebb idő alatt tudják monetizálni a tevékenységüket, mint a szórakoztatóipar más ágazatainak szereplői.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük