Mindig izgatottan hallgatom, ahogy az ismerőseim mesélik, mi történt az állásinterjúkon. Aztán persze mindig megkérdezik, hogy ez után mit tegyenek? Ezeket szoktam javasolni.
- Gyorsan egyenek és igyanak utána. Ez most irrelevánsnak tűnhet, de valószínűleg egy hosszú és fárasztó napon van túl ilyenkor az ember. Lehet, hogy több interjún is volt, lehet, hogy vidékről kellett mondjuk Budapestre utaznia érte. Szóval ha végeztünk, igyunk meg egy teát vagy egy üdítőt, együnk egy szendvicset vagy valami kis desszertet. Megérdemeljük.
- Írjunk valami fontos dologról, amit megbeszéltünk. Most kéne megköszönni a lehetőséget? Lehet… de egy sima „köszi, hogy találkozhattunk” üzenet nem fog segíteni abban, hogy a munkáltató gondolataiban maradjunk. Inkább írjuk össze azokat a fontos dolgokat, amiket megbeszéltünk. Egyfajta összegző, emlékeztető listát készítsünk, amiben az érintett fontos témakörök szerepelnek. Így könnyebb lesz a későbbiekben hivatkozni ezekre.
- Írjunk le egy indokot, ami miatt érdekel minket az állás. Most már jöhet a megköszönés? Még nem. A következő lépés az, hogy összefoglaljuk magunkban, miért is érdekes számunkra ez a lehetőség, miért vagyunk az interjú után is izgatottak a munka miatt. Valóban ez az, amire vágyunk? Olyan fajta cég ez, aminek szívesen dolgoznánk? Akármi lehet, de találjuk meg azt az indokot, ami miatt érdemes tovább menni a folyamatban. Ezt pedig hangsúlyozzuk is a folyamat többi részében a munkáltató felé!
- Köszönjük meg. Igen, most már megköszönhetjük. Ezt egye-mailben megtehetjük például. Az eddigi lépésekhez kb. 10 percre van szükség, de azért ne kapkodjuk el. Mielőtt reagálunk valamit, megnjünk végig az előző pontokon. Egy egyszerű köszönöm a lehetőséget szerű levél nem lesz elég, emeljünk ki pár dolgot, hogy miért volt érdekes a találkozás, miért érezzük az interjú után is jó lehetőségnek, és magunkat jó fit-nek a céghez, stb.
- Az után-követés. Most várhatunk, hogy a cég jelentkezzen, vagy pedig mi is írhatunk proaktívan. Szeretik a cégek, ha nem tűnnek el a jelöltek, és a proaktivitást is. Persze ez nem azt jelenti, hogy állandóan zaklatni kell őket, de egy jól célzott után-követő üzenet az interjú után 1-2 nappal jól sülhet el. A fenti pontok alapján, egy egyszerű szakmai jellegű üzenetváltás is elég.