Ideális főnök alatt általában olyan személyt értünk, aki demokratikusan viselkedik, mindenkit igyekszik bevonni a döntésekbe, és ezt úgy teszi, hogy a háttérből támogatja őket, és megadja nekik a kellő tiszteletet, szabadságot és önállóságot. A beosztottja emiatt partnerként fogja kezelni, képes lesz vele megtárgyalni a munkával kapcsolatos dolgokat probléma, idegeskedés nélkül, és tényleg úgy érzi majd, hogy saját maga végzi el a munkát, nem csak a főnöke parancsait teljesíti.
Sok esetben azonban ez nem így van. A vezetők nagyon sokszor önállóan döntenek, nem kérik ki a dolgozók véleményét és nem is osztanak meg velük fontos információkat. Sokszor még korlátozzák is őket a tevékenységükben. Ez azonban fordítva is igaz lehet, ugyanilyen hozzáállás tapasztalható a beosztottak részéről is. Mindez a szervezeti kommunikáció tragikus állapotát fogja eredményezni, ami végső soron a hatékony működés, és a nyereség rovására megy. Erre jellemző példa az, hogy a főnök „magyaráz”, a beosztott pedig csak semmitmondóan bólogat, vagy pedig értelmetlen vitákba torkollik az egész.
Számtalan esetben keveredhetünk kellemetlen helyzetbe a munkahelyünkön, akár a kollégáinkról, akár a vezetőségről van szó. Ezek nem feltétlenül vitákat és nézeteltéréseket jelentenek, de visszatérő jelleggel találkozunk ilyen szituációkkal. Ezeket kockázatosnak ítéljük meg a jövőnk, karrierünk szempontjából, és a megoldásnak még a gondolata sem merül fel nagyon gyakran, hanem inkább valahogy megpróbáljuk túlélni, elkerülni, elmeneküli előlük.
Tipikus eset a Karpman által elnevezett dráma-háromszög. A vezető az Üldöző vagy a Megmentő szerepét veszi fel, a beosztott pedig az Áldozatét. Amikor a vezető Üldözőt játszik,akkor nem foglalkozik a beosztott érzéseivel, becsületével, gondolataival, általában a véleményét sem hallgatja meg. Ilyen eset, amikor egy hiba után jól lekiabálja mindenki előtt a beosztottját. A beosztott ilyenkor általában egyetért a vezetővel, úgy gondolja, hogy megérdemli a szidást.
Amikor Megmentőt játszik, akkor pedig ő végzi el a munkát a beosztott helyett, nem hagyja neki, hogy önállóan oldja meg a problémákat. Úgy tekint rájuk, mintha alkalmatlanak lennének a feladatra, ezért a Megmentő nem feltétlenül pozitív szerep. A munkavállaló ilyenkor általában úgy érzi, hogy a főnöke nélkül képtelen munkát végezni, szüksége van rá.
Az autoriter vezető nem érzi úgy hogy a problémák megoldása az ő feladata lenne. Sokszor párhuzam vonható a vezető és a szülő között. Kritikus, irányító, gondoskodó szülői szerepet öltenek fel, és hasonló elveket követnek, mint a gyermeknevelés során. A döntéseket egyoldalúan hozzák meg, tekintélyelvűek és a másik szempontjaira kevésbé fókuszálnak. A konfliktusok inkább idegesítik őket, és ezért kerülik még a megoldásukat is. Azt mondják, hogy ez nem az én bajom, oldják meg maguk között. Ez túlzott aggodalmaskodásba is torkollhat, és azt képzelheti a vezető, hogy már senki nem lehet elég jó a munkára. A munkavállaló részéről ez azt eredményezi, hogy ha túl sokszor halljla ezt, akkor egy idő után rá is fog szolgálni erre a szerepre. Ha a főnök azt hajtogatja, hogy problémája van az illetővel, de nem segít megoldani, akkor egy idő után az illető tudat alatt már tényleg így fog viselkedni. Ugyanez a jelenség figyelhető meg az önállótlan gyerekek estében is. Mindkét esetben minőségromlás figyelhető meg.
A túlkontroláló vezető viszont mindent maga akar irányítani, és azt az elvet vallja, hogy nélküle úgysem működne semmi, ezért mindent a kezében kell tartania. Emiatt a beosztottak elkezdik magukat fölöslegesnek hinni, úgy érzik bármit tesznek az vagy nem lesz jó a főnöküknek, vagy úgyis felülírja majd az egészet. Ezért nem is fogják hajtani magukat, nem fogják a maximum teljesítményt nyújtani, mert nem látják értelmét. Ez a vezetői viselkedésmód visszatetszést válthat ki, és sok esetben nem tűrik el a beosztottak, hanem olyan viselkedésformákat alakítanak ki és gyakorolnak, amik segítségével rombolhatják a főnökről kialakult képet. Mindent megtesznek, hogy kihangsúlyozzák a hibáit, hogy keresztbe tegyenek neki ahol lehet, és végül elmondhassák, hogy „na most megfogtalak, nekem volt igazam te pedig tévedtél”
Ezek a leggyakoribb vezető beosztott kapcsolatok, bár kétségtelen hogy szinte a végtelenségig folytathatnánk a sort. Minden cég, szervezet érdeke, hogy megtalálja az ideális kapcsolatot a dolgozók és a vezetők között, mert ez segíti a hatékony működésben. A problémák szakszerű kezelése nagyon fontos, ezt tudatosítani kellene mind a vezetőkben, mind a beosztottakban.
