Az építőipar az utóbbi időben jelentős válságot élt meg, s úgy tűnik, a dolgozói létszámot nem tudják megtartani. Romlott az ágazat jövedelmezősége, csökkent a rendelés állomány. Visszaeső rendelésállomány mellett először
Szerző: Juhász Péter

Nőtt a nyugdíjas dolgozók számaNőtt a nyugdíjas dolgozók száma
A tendencia azt mutatja, hogy hazánkban egyre több nyugdíjas dolgozik. Érdekesség, hogy A 65-74 éves korosztálynak csaknem negyede a felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő foglalkozások kategóriába esik. Tíz éve még

Nem tartanak a munkanélküliségtől hazánkbanNem tartanak a munkanélküliségtől hazánkban
Hazánkban a lakosság kétharmada tudna kire támaszkodni, amennyiben elveszítené állását. Egynegyedüknek van olyan biztosítása, amely segítene ebben a helyzetben. Egy kutatásból összességében az is kiderül, optimisták a magyarok az állásukat

Négynapos munkahetet terveznek a németekNégynapos munkahetet terveznek a németek
Több országban is fölmerült már a négynapos munkahát bevezetése, a munkaerőpiaci gondok enyhítése érdekében. Az előnyök mellet számolni kel ugyanakkor a hátrányokkal: a bérnöveléssel, költség növekedéssel és az infláció növekedésével

Képzés indul szellemitulajdon-védelem témábanKépzés indul szellemitulajdon-védelem témában
Szellemitulajdon-védelem témában indul egy képzés, amely újságíróknak és médiaszakos hallgatóknak szól, s melynek keretében megismerhetik a diákok, milyen gazdasági és társadalmi hatásai vannak a szerzői- és iparjognak, miként segíti a

Mennyi a megtakarítása a magyaroknak?Mennyi a megtakarítása a magyaroknak?
Kevés megtakarításuk van a magyarok nagy részének, harminc százalékuknak egyáltalán nem marad pénze a hónap végére. Egy részük viszont vésztartalékot képez, ha esetleg elveszítené a munkáját. Több európai országban végeztek

Idén tíz százalékkal emelkedtek a pedagógusbérekIdén tíz százalékkal emelkedtek a pedagógusbérek
Az uniós pénzek beérkezésétől teszi függővé a magyar kormány a pedagógusok fizetésének emelését. Az államtitkár szerint „Amint megérkeznek a Magyarországnak járó EU-s források, 21 százalékra emelkedhet az idei béremelés mértéke.

Bizonyos munkaköröket felválthat a ChatGPTBizonyos munkaköröket felválthat a ChatGPT
A munkáltatók közel fele véli úgy, hogy bizonyos állásokat ki lehetne váltani chatbotokkal. Az előrejelzések szerint a ChatGPT miatt az ágazatok közül a technológiai ágazatban fog a legtöbb munkahely megszűnni.

Messze vagyunk a nyugati bérektőlMessze vagyunk a nyugati bérektől
Hiába nőttek Magyarországon a bérek az utóbbi időben, a nyugati bérekhez való fölzárkózás még messzinek tűnik. Közeledtünk ugyan valamelyest a fejlett országok fizetéseihez, de így is a harmadik legrosszabban keresők

