Kedvező lehet a kisgyermekes anyáknak a munka melletti CSED, ami várhatóan július 1-től vehető igénybe. Az új jogszabály módosítás azoknak lesz kedvező, akiknek fontos az ügyfélkörük megtartása a munkahelyeiken. A
Kedvező lehet a kisgyermekes anyáknak a munka melletti CSED, ami várhatóan július 1-től vehető igénybe. Az új jogszabály módosítás azoknak lesz kedvező, akiknek fontos az ügyfélkörük megtartása a munkahelyeiken. A
Magyarországon alacsony a többgenerációs háztartások aránya, azonban a nyugdíjasokra nemcsak a családoknál, de a munkaerőpiacon is számítanak. A nyugdíjasok egyre nagyobb szerepet vállalnak a munkaerőpiacon és a családjuk életében is.
A mestersége intelligencia valamelyest elveheti a szoftverfejlesztők munkáját is, legalábbis nagy részét átveheti. Egyes vélemények szerint azonban nem kell attól tartani, hogy az AI kiszorítja a szakembereket. Dario Amodie, az
Minden korosztálynál csökkent a munkanélküliség az OECD országokban. Csupán három országban volt növekedés. Spanyolországban egyedüliként viszont kétszámjegyű volt a munkanélküliségi ráta. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban történelmi
Akinek az egészsége engedi, a nyugdíj után is dolgozik. Egy felmérés szerint nagy szükség lenne az öngondoskodásra, mert nem mindenki tud idős éveiben munkát vállalni. Ötből négy magyar az állami
Sok szempontot kell figyelembe venni akkor, amikor munkahelyet szeretnénk váltani. Mindenki maga dönti el, hogy miért nem megfelelő számára a munkahely, miért nincs már motivációja. A váltás oka lehet az
Németország többszáz eurót költ majd fegyverkezésre, s az elemzők szerint ez valamilyen mértékben jó lesz a magyar gazdaságnak is, így közvetve a munkaerőpiaci helyzet javulni fog. Németország gigantikus fegyverkezésbe kezd,
Nem panaszkodhat hazánk a munkaerőpiaci helyzetet tekintve, a foglalkoztatottság terén jól állunk. Megfigyelhető azonban az a tendencia, hogy a vállalkozások egymástól viszik el a jó munkaerőt. Munkaerőpiaci összehasonlításban az Európai
Hazánkban is elfogadja az emberek nagy része, hogy a mesterséges intelligenciára szükség van. Akár az oktatásban, de még az orvoslásban is elfogadhatónak tartják az alkalmazását. A mesterséges intelligencia (MI)-készségek nem