Üzleti hírek az állás és a munka világából
Szellemitulajdon-védelem témában indul egy képzés, amely újságíróknak és médiaszakos hallgatóknak szól, s melynek keretében megismerhetik a diákok, milyen gazdasági és társadalmi hatásai vannak a szerzői- és iparjognak, miként segíti a vállalkozásokat a kutatás-fejlesztés minősítés vagy éppen arról, hogy tör előre az IP (Intellectual Property) a nemzetközi cégek értékében.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) célja, hogy a hazai újságíró társadalmat érzékenyítse, edukálja a szellemitulajdon-védelmet illetően. A szellemitulajdon-védelem segíthet felzárkózni a hazai vállalati és egyetemi szférának a nemzetközi versenytársakhoz. Ennek erősítése a hazai gazdasági szektor számára az európai és a világpiac tekintetében is létfontosságú, azonban szemléletformálás és edukáció nélkül nem lehet hatékony.
Ehhez elengedhetetlen a sajtó közreműködése, megfelelő tájékoztatása. A szellemitulajdon-védelem az elmúlt évtizedekben nem kapott megfelelő figyelmet, így a sajtóban is kevesen foglalkoznak rendszeresen a témával. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) ezen javítana egy olyan, újságíróknak és médiaszakos hallgatóknak szóló képzéssel, amelynek keretében megismerhetik, milyen gazdasági és társadalmi hatásai vannak a szerzői- és iparjognak, miként segíti a vállalkozásokat a kutatás-fejlesztés minősítés vagy éppen arról, hogy tör előre az IP (Intellectual Property) a nemzetközi cégek értékében.
Az SZTNH új programjának célja, hogy a hazai újságíró társadalmat érzékenyítse, valamint edukálja a szellemitulajdon-védelmet illetően. Nem titkolt cél, hogy az így bevont újságírók otthonosabban mozoghassanak ebben a szerteágazó világban, többet foglalkozzanak a témával, gyakrabban írjanak az IP gazdasági hatásairól, a nemzetközi trendekről vagy éppen csak egy-egy jelentős találmány, védjegy történetéről.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a képzést a magyar újságírók és a médiaszakos egyetemisták körében hirdeti meg: így nem csak a gyakorló újságírók juthatnak hasznos tudáshoz, hanem már azok is, akik később fognak majd elhelyezkedni a szakmában. A február 22-én startoló képzés két részből tevődik össze: első fele online, a második pedig jelenléti oktatás keretében zajlik. Regisztrálni legkésőbb 2023. február 21. 17:00 óráig. lehet, a regisztrálók a viszontválaszban kapják meg az online képzés elérhetőségét. A jelenléti oktatás 2023. március 1-jén lesz a hivatal szakkönyvtárában.
Forrás: hrportal.hu
Címkék: képzés, szellemitulajdon-védelem, újságírás