Nagy a hiány a magyar munkaerőpiacon

Mesteséges intelligencia átképzés

Nagy átalakulások várhatóak a magyar munkaerőpiacon is, jelenleg jelentős a munkaerőhiány. A szakemberek szerint néhány éven belül komoly átképzésekre lesz szükség, amire fel kell készülni.

Az Informatikai, Elektronikai és Távközlési Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint a mesterséges intelligencia és más diszruptív technológiák elterjedése jótékony hatással lesz a munkaerőpiacra, vagyis bizonyos területeken több munkaerőre lesz majd szükség. Ehhez azonban átképzésekre lesz szükség. Jelentős részben az új technológiák – így például a mesterséges intelligencia, a big data és a felhőszolgáltatások – adaptálása, illetve a fenntarthatósági törekvések nyomán már néhány éven belül strukturális átalakulások várhatók a munkaerőpiacon.

A Világgazdasági Fórum Future of Jobs Report című kutatásának megállapításaira hívja fel a figyelmet az IVSZ. A technológiai fejlődés az új és diszruptív technológiák fokozott alkalmazása és a digitális hozzáférés növekedése várhatóan a megkérdezett vállalatok több mint felénél a munkahelyek növekedését fogja elősegíteni, ezzel szemben a vállalatok egyötödénél átalakulhatnak a munkakörök. A várható munkaerőpiaci hatások régiónként és szektoronként is eltérőek, de például az e-kereskedelmi, digitális marketing és digitális transzformációs szakemberek körében 25–35 százalékkal nőhet az állások száma a következő öt évben. Ezzel párhuzamosan viszont pénztárosi, titkárnői, könyvelési és bérszámfejtési ügyintézői állásból várhatóan ugyanennyivel kevesebbre lesz szükség 2027-re.

Tízből hat munkavállalónak átépsére lesz szüksége

A tanulmány megállapításai szerint a különböző technológiák munkahelyekre gyakorolt hatása a következő öt évben optimális esetben nettó pozitív lehet a Világgazdasági Fórum kutatásában megkérdezett vállalatok várakozásai alapján. Az új munkahelyek legnagyobb hányada a big data elemzési, az éghajlatváltozással és a környezetgazdálkodással kapcsolatos technológiák, valamint a titkosítási és kiberbiztonsági területeken jön majd létre a megkérdezett cégek várakozásai szerint, ezek egyedül a robotika területén számítanak munkahelyeket közvetlenül csökkentő hatással. Ugyanakkor ahhoz, hogy valamilyen új pozícióban folytathassa munkáját, tízből hat munkavállalónak átképzésre lesz szüksége még 2027 előtt.

Az egyik legfontosabb készség a jövőben az analitikus gondolkodás elsajátítása, a második legfontosabb a kreatív gondolkodás előmozdítása, illetve a mesterséges intelligencia és a big data megoldások használata lesz. A vállalatok kétharmada arra számít, hogy a képzésekkel kapcsolatos befektetései akár egyetlen éven belül megtérülhetnek például a munkavállalói szerepek közötti átjárhatóság, a megnövekedett munkatársi elégedettség vagy a termelékenység javulása által.

34-ről 47%-ra emelkedik az automatizáció

A cégektől kapott válaszok alapján napjainkban az üzleti feladatok mintegy 34 százalékát gépek vagy algoritmusok, 66 százalékát pedig továbbra is emberek végzik. 2027-re a várakozások szerint már 47 százalékra emelkedik majd az automatizáció részesedése ebben a szegmensben főként a generatív mesterséges intelligencia (MI) és a nagy nyelvi modellek szélesebb körű elterjedésével. Bár a Világgazdasági Fórum felmérésének eredményei optimisták, a fenti megállapításokból jól látszik, hogy a hazai vállalkozásoknak is lépést kell tartaniuk az MI és más diszruptív technológiák alkalmazásával, így az Informatikai, Elektronikai és Távközlési Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint elkerülhetetlen a jelen munkavállalóinak képzése ahhoz, hogy Magyarország ne kerüljön behozhatatlan lemaradásba.

Ezeket a lépéseket most meg kell tennünk, különben nem tudunk élni a fejlett technológiák nyújtotta hatékonyságnövelési lehetőségekkel” – kommentálta a Világgazdasági Fórum kutatási eredményeinek hazai vonatkozásait Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára. A szakember szerint az, hogy a munkavállalók megfelelő készségekkel rendelkezzenek, a kormányzatnak, a munkaadóknak, a munkavállalóknak közös érdeke, és mindenkinek van felelőssége is abban, hogy ezen a téren előrelépés történjen.

Forrás:hvg.hu

További cikkek