A magyar munkaerő nem szereti az ingázást, a lakóhelytől való hosszú távolságot, ugyanakkor nagy szükség lenne a hazai munkáskézre. Húszmilliárd forinttal indul a munkásszállások építését támogató új program, ez 3500
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Borúlátóak a fiatalok a munkahelyeiket illetőenBorúlátóak a fiatalok a munkahelyeiket illetően
A megkérdezett fiatalok mindössze 6 százaléka volt biztos abban, hogy 2033-ban Magyarországon fog dolgozni. Ebben vélhetően az is közrejátszik, hogy az ország helyzetét többen ítélik meg inkább rossznak (68 százalék),

Kik keresnek ma munkát?Kik keresnek ma munkát?
Azok a munkavállalók jelentek meg a munkaerőpiacon, akiknek ugyan van állásuk, de a reálbér-csökkenést súlyosnak érzik. Az álláshirdetésekre jóval többen jelentkeznek manapság, mint korábban, mindez azonban úgy történik, hogy a

Milyen a nemek közötti különbség a foglalkoztatottak körébenMilyen a nemek közötti különbség a foglalkoztatottak körében
Magyarországot nézve a nők foglalkoztatottsági aránya Ausztriához ás Németországhoz hasonló, a kelet-közép-európai térséget nézve Csehországban, Romániában, Szerbiában nagyobb a nemek közti egyenlőtlenség a munka világában: nagyjából 13,5 százalékpontos az eltérés.

Kevés az elkötelezettek száma a munkaerőpiaconKevés az elkötelezettek száma a munkaerőpiacon
Egyre nyilvánvalóbbá válik a generációs különbségek hatása a vállalatok megtartási képességére, a különböző korosztályok közötti értékek és attitűdök ugyanis jelentősen befolyásolják az egyének munkához, kommunikációhoz, technológiához és a szervezeti kultúrához

Ellentmondások a mesterséges intelligencia alkalmazásábanEllentmondások a mesterséges intelligencia alkalmazásában
Az MI által támogatott automatizálás néhány kivételtől eltekintve pozitív impulzust adott a foglalkoztatásnak, ennek mértéke azonban országonként jelentősen eltér az oktatás, a szabályozás és ezáltal a verseny szintjétől függően. Az

Mennyit ér a diploma a munkaerőpiacon?Mennyit ér a diploma a munkaerőpiacon?
A magyar gazdaság nehézségeihez nagyban hozzájárul, hogy a társadalmi elvárások miatt százezrek választották az egyetemi képzéseket a szakképzés helyett az elmúlt harminc évben. Emiatt szinte használhatatlan diplomával rendelkező fiatalok tömegei

Figyelembe kell venni a munkavállalók családi helyzetétFigyelembe kell venni a munkavállalók családi helyzetét
A családbarátságot célzó megoldások segítenek olyan politikát kialakítani a szervezeteken belül, amellyel a munkavállalói jóllét és elégedettség is növelhető. Az is kiderült egy kutatásból, hogy a szervezetek fontosnak tartották, hogy

Sokat kell dolgoznia egy ételfutárnakSokat kell dolgoznia egy ételfutárnak
Régebben a borravalóval is számolhattak a futárok, viszont jattot manapság szinte senki sem ad. Előfordul, hogy havi 800 ezret keres egy ételfutár, ez Budapesten nem kizárt, viszont napi 15 óra

