Ma már szinte nincs is olyan hivatás, ahol ne lenne szükség nyelvtudásra, vagy legalábbis ahol ne járulna hozzá tevékenységünk sikeréhez, ne szélesítené akár az ügyfélkörünket, akár a munkavégzésünk helyszínének lehetőségeit.
Szerző: Juhász Péter

Hová tartanak a bérek?Hová tartanak a bérek?
Úgy tűnik, hogy csökkenésnek indultak a reálbérek hazánkban. A munkaerőpiacon pedig ellentmondásos folyamatok zajlanak, kevesebb állást hirdetnek, ugyanakkor egyre többen keresnek munkát. A cégek pedig arra törekednek, hogy minél kevesebb

Nőttek a fiatalok elvárásai a munkakeresésbenNőttek a fiatalok elvárásai a munkakeresésben
A fiatalok már markánsan megfogalmazzák elvárásaikat a munkakeresésnél. Fontos számukra többek között az otthon is végezhető munka, a bér megjelölése a hirdetésekben, de a gyakornoki programot is hangsúlyosnak tartják. A

Egyre kevesebb a nyelvvizsgázók számaEgyre kevesebb a nyelvvizsgázók száma
A nehezedő gazdasági helyzet, a drágulások visszavetették a nyelviskolák működését. Egyre kevesebb a nyelvvizsgázók száma. Az államilag finanszírozott helyeken is csökkent a tanulók száma. 2018-hoz képest megfeleződött a nyelvvizsgázók száma,

Milyen a fiatalok munkaerőpiaci helyzete?Milyen a fiatalok munkaerőpiaci helyzete?
Változó régiónként, de megyénként is a fiatalok foglalkoztatottsági helyzete. Úgy tűnik a statisztikai adatok szerint, hogy lelassult az állástalan fiatalok számának csökkenése. Azonban a romló gazdasági helyzet árnyalja a képet.

Csúcskategóriás gyakorlati oktatás DebrecenbenCsúcskategóriás gyakorlati oktatás Debrecenben
Csúcskategóriás gyakorlati képzőhelyet hoztak létre Debrecenben fiatalok számára. Itt a legmagasabb színvonalú oktatás valósulhat meg, a legmodernebb eszközökkel. A létrehozó egy helyi cég, amely fontosnak tartja, hogy a szakképzett fiatalok

Javult a fiatalok munkaerőpiaci helyzete a régióbanJavult a fiatalok munkaerőpiaci helyzete a régióban
Jelentősen javult a fiatalok munkaerőpiaci helyzete hazánkban. Míg tíz évvel ezelőtt az utolsók között voltunk, ez mára nagymértékben javult. A javulás üteme is figyelemreméltó, a foglalkoztatást tekintve Magyarországon 2022 nyarán

Egy évig is eltarthat a munkakeresésEgy évig is eltarthat a munkakeresés
A jelenlegi gazdasági helyzetben nem egyszerű a munkanélküliek helyzete, az előrejelzések is azt mutatják, hogy egyre többen keresnek munkát a jövőben. Ez pedig azt vetíti előre, hogy a munkát kereső

A kata-törvény változás egyik hatásaA kata-törvény változás egyik hatása
Manapság már nem lehet könyvelő nélkül boldogulniuk sem a vállalkozásoknak, sem az egyéni vállalkozóknak. Az állandóan változó gazdasági, adózási környezetben szükség van a tájékozott szakemberekre, de úgy tűnik nagyon kevesen

