Egy évig is eltarthat a munkakeresés

Álláskeresés ideje

A jelenlegi gazdasági helyzetben nem egyszerű a munkanélküliek helyzete, az előrejelzések is azt mutatják, hogy egyre többen keresnek munkát a jövőben. Ez pedig azt vetíti előre, hogy a munkát kereső kénytelen lesz elfogadni a neki szánt feltételeket.

Új munkát találni eddig sem ment egyik napról a másikra, de a jelenlegei gazdasági helyzet tovább nehezíti a folyamatokat, és már most látszik, hogy a munkakeresők száma drasztikusan meg fog ugrani. Ez pedig új fordulatot hozhat a munkaerőpiacra – írják a szakértők.  Nincs könnyű helyzetben az, aki mostanában veszíti el az állását.

Munkakeresés ideje

A KSH adatai szerint a munkakeresés ideje átlagosan 9,9 hónap, de a munkanélküliek több mint 30 százalékánál akár egy évig is elhúzódhat. Az elmúlt néhány évben jelentősen nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség, nemre és korra való tekintet nélkül (csak az 55–74 évesek körében nőtt a munkanélküliségi ráta, illetve a közfoglalkoztatottak száma csökkent 14 ezerrel), ez azonban most megváltozhat.

Az infláció és az energiaválság miatt márpedig sok vállalkozás számára óriási kihívást jelent a megnövekedett költségek kigazdálkodása. Már most borítékolható, hogy lesznek olyan cégek, amelyek kénytelenek lesznek a munkaköltségeken spórolni, a dolgozók így jelentős leépítésekre számíthatnak. Munkanélkülinek lenni a jelenlegi gazdasági helyzetben a lehető legrosszabb opció, így valószínűsíthető, hogy a munkavállalók alkupozíciója jelentősen megváltozik majd.

A tömeges elbocsátások miatt könnyen elképzelhető, hogy az elmúlt időszakban megszokott trend – miszerint a munkavállalók voltak előnyösebb helyzetben és ők diktáltak a piacon – megfordulhat. Ez ugyanakkor jó hír lehet azoknak cégeknek, amelyek most toboroznának új kollégákat, hiszen sokkal nagyobb merítésből válogathatnak.

Forrás: uzletem.hu

További cikkek

Magas fizetés itthon is?Magas fizetés itthon is?

Úgy tűnik, Magyarországon is lehet jól fizető állásokhoz jutni. Aki jó szakmával és tapasztalattal rendelkező munkavállalóként igazán jól szeretne keresni, annak már nem kell feltétlenül külföldre mennie dolgozni, hogy megfizessék