A Stellantis, amelyhez tizennégy autómárka tartozik, Magyarországot választotta az önvezető technológia és a villamosítás központjául. Fejlesztését a magyar állam több milliárd Ft-al támogatja.
20 milliárd forintot fektet a világ egyik legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis az általa tavaly megvásárolt magyar start-upba, az önvezető technológiával foglalkozó aiMotive Informatikai Kft.-be. A beruházást a magyar kormány 5 milliárd forinttal támogatja. A Stellantis, amelyhez tizennégy autómárka tartozik, Magyarországot választotta az önvezető technológia és a villamosítás központjául – jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az aiMotive Informatikai Kft.-t 2015-ben alapította néhány magyar fiatal, a Stellantis pedig a felvásárlás után úgy döntött, hogy megtartja a software cég magyar vezetőit. A budapesti rendezvényen Heiko Schilling, a Stellantis szoftver- és mesterséges intelligencia fejlesztési alelnöke elmondta, hogy 2026-ra az aiMotive fejlesztései bekerülhetnek a Stellantis alá tartozó 14 márka autóiba. A budapesti cégnél párhuzamosan dolgoznak az önvezető technológián és a jármű villamosításon – tette hozzá. Az aiMotive több mint 200 embert foglalkoztat, ezt a létszámot egyelőre negyvennel emelik.
Forrás: uzletem.hu