Meghatározóak a munkaerőpiacon a Z generáció tagjai

Z generáció

A Világgazdasági Fórum becslése szerint a Z generáció tagjai, – azaz az 1996 és 2013 között született fiatalok – 2025-re az OECD-országokban a munkaerő 27%-át, a Föld lakosságának pedig egyharmadát fogják kitenni.

Még épphogy csak beléptek a Z generáció tagjai a  munka világába, máris több tucat negatív sztereotípiával kell megküzdeniük. Ezek között szerepel az, hogy az idősebbekhez képest kevésbé motiváltak, irreális fizetési igényeik vannak, és vérbeli „job hopperek”. A Mind-Diák Szövetkezet elnöke szerint fontos lenne tudatosítani a munkáltatókban, hogy a Z generáció munkahelyi szocializációjában és motiválásában, ahogy az előítéletek alakulásában is, kiemelt szerepük van – a szakértő a tapasztalatok felmutatásával igyekszik ebben segítséget nyújtani.

Digitális nemzedék

Ahogy mindig, most is jelentkezhetnek generációs különbségekből adódó munkahelyi nézeteltérések, az utóbbi időben azonban úgy tűnik, egyre nehezebb megértenünk és kezelnünk a Z generáció sajátosságait. Nem véletlenül hasznosítják egyre többen a közvetítői segítséget, amely a toborzás-kiválasztási folyamatokon túl a generációk közötti könnyebb együttműködést is támogatja – hangsúlyozza a diákszövetkezet elnöke, Göbl Róbert. A Z generáció tagjai már egy digitális nemzedék: „digitális bennszülöttek”, akik a képernyő előtt szocializálódtak, az elektronikus eszközök és a közösségi platformok az életük szerves részét képezik. Ebből adódóan nyitottabban kísérleteznek az új digitális megoldásokkal, ha azokkal időt és energiát spórolhatnak, és ezzel együtt új perspektívákat nyithatnak a szervezetek számára.

Már nem számít újdonságnak az, ha egy diák álláskereső a mesterséges intelligencia segítségével írja az önéletrajzát, motivációs levelét vagy készül fel egy interjúra – említi példaként Göbl Róbert. Az online térben a másodperc törtrésze alatt hozzáférnek a nekik szükséges információkhoz, és ők maguk is igénylik a gyorsaságot. A gyors visszajelzés még egy generációnak sem volt annyira fontos, mint nekik: a fiatal jelöltek lemorzsolódásának leggyakoribb oka a lassú reakcióidőre és döntéshozatalra vezethető vissza. A lassú toborzás hatalmas versenyhátrányba helyezi a vállalatokat, és ez a nyári hónapokban még problematikusabbá válhat a szabadságolások miatt. Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok nem sokáig várnak: amellett a cég mellett teszik le a voksukat, amelyik a leggyorsabban lép. Gyors válaszra és előrehaladásra vágynak, ezért ezt a Mind-Diák Szövetkezetnél is szem előtt tartjuk a toborzás-kiválasztási folyamatainkban.

Irreális bérigény és Job hopping

Azt azonban fontos hozzátenni, hogy nem feltétlenül csak a feljebb jutásban gondolkodnak, számukra érvényes az oldal irányú haladás is, ha az szakmai fejlődéssel (például továbbképzési lehetőséggel) és kellő figyelemmel, megbecsüléssel jár – állítja a szakértő. A fiatalok kapcsán gyakori kritikaként említik a magas vagy egyenesen „irreális” bérigényt, „amit, ha nem kapnak meg, könnyen továbbállnak” – ezt azonban a szakértő szerint nem lehet rásütni egy egész generációra. Abban viszont van igazság, hogy az ún. „job hopping” – azaz a gyakori munkahelyváltás – trendje továbbra is jelen van a fiatal nemzedék körében.

A LinkedIn kutatásai alapján a Z generáció 134%-kal nagyobb arányban vált ma munkahelyet, mint 2019-ben. Ez jól szemlélteti azt, hogy az idősebbekhez képest náluk már nincs igény arra, hogy több évtizedet eltöltsenek egy munkahelyen, könnyebben felmondanak, ha nem érzik jól magukat. A fizetési igények ugyan tavalyhoz képest valóban jelentősen emelkedtek, de ezzel egyidejűleg a minimálbér is nőtt bruttó 232 000 Ft-ra, a garantált bérminimum pedig 296 400 Ft-ra, és az évközi minimálbér-emelés lehetősége is fennáll. A diákbérekre ugyanakkor még mindig kedvezően hat a 25 év alattiakra vonatkozó szja- (személyi jövedelemadó) mentesség, melynek köszönhetően a fiatalok sokkal több „kézhez kapott” jövedelemre tehetnek szert.

Fontos az átlátható bértranszparencia

Az interjúk szempontjából sokat segít az, hogy a gyakornoki vagy diákmunka-hirdetéseknél a diákok már az álláshirdetés megnyitása előtt tájékozódhatnak az órabérről. Az átlátható bértranszparencia mind a cégeknek, mind a diákoknak előnyös megoldás, mert a feltüntetett órabérből a jelentkezők egyértelműen el tudják dönteni, hogy az ajánlott összeg megfelel-e az elvárásuknak vagy sem – egészíti ki a Mind-Diák Szövetkezet elnöke. A szövetkezet rendszeresen teljeskörű, országos és iparági bérfelmérést készít. Az órabér továbbra is az informatikai, műszaki és mérnöki pozíciókban a legmagasabb (2100 Ft körüli órabér), ezután következnek a gazdasági, pénzügyi, marketing és logisztikai állások (átlagosan közel 1900 Ft-os órabérrel), valamint a HR, jogi, oktatási és értékesítési szakmához kapcsolódó diákfizetések (1800 Ft feletti átlagórabérrel).

Forrás: penzcentrum.hu

 

További cikkek