Több elbocsátásra lehet számítani az északi régióban

Elbocsátás

Az északi régióban több elbocsátásra lehet számítani, mint az ország más területein. A jó szakemberek már rég elhelyezkedtek, Borsodban például nagyon érződik a munkaerőhiány. Egyes szakemberek szerint a határon túlról lehetne bevonni szakembereket a munkaerőpiacra.

„A jó szakemberek már régen elhelyezkedtek, nem gondolom, hogy vannak még tartalékok a rendszerben” – mondta Ádám Imre, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke, országos elnökhelyettes. A ManpowerGroup felmérése szerint itthon a legtöbben Budapesten és Közép-Magyarországon várnak létszámbővülést a cégeknél, ugyanakkor a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és Közép-Dunántúlon továbbra is jóval több elbocsátásra, mint munkaerő-felvételre számítanak.

Ádám Imre, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke, a szervezet országos elnökhelyettese a boon.hu-nak elmondta: „a munkakeresők számára jobb feltételek adódnak majd, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplénben is érződik a munkaerő-hiány. Nagyon sok cég és vállalat szeretne itt letelepedni, és szükségük lesz megfelelő munkaerőre. Azonban minden nagyobb, a húzóágazatba tartozó tevékenységet folytató cég is munkaerő-hiánnyal szembesül. Még a Bosch is, amelyik nemrég nagy fejlesztéseket jelentett be”.

A jó szakemberek már rég elhelyezkedtek

Ádám Imre szerint a megfelelő végzettséggel rendelkező munkavállalók szinte száz százalékban már rendelkeznek munkahellyel. „A jó szakemberek már régen elhelyezkedtek, nem gondolom, hogy vannak még tartalékok a rendszerben” – hangsúlyozta. Országon belül, Kelet- és Nyugat-Magyarország között is különbség van. Eddig a nyugati országrészbe csábították keletről a munkaerőt, ez nem fordult meg, de a fordítottjára is van példa – emelte ki a vármegyei elnök. „Ennek rendeződésére nem sok esélyt látok. És még ott van a külföldi munkavállalás is.

Vannak olyan szakmák, amelyekben az itthoni bérek többszörösét lehet megkeresni a határon túl, igaz, az életszínvonallal járó költségek is jóval magasabbak – mondta Ádám Imre. – Bár tudom, hogy kormányzati szándék is van arra, hogy a szakképzett munkaerőt hazacsábítsák, de versenyképes bérekkel és béren kívüli juttatásokkal lehetne orvosolni minden szektorban. ”Szerinte megoldást jelenthetne, ha határon túli magyarokat tudnának bevonzani a munkaerő-piacra, „viszont az a tapasztalat, hogy jellemzően ők sem állnak meg Magyarországon, hanem továbbmennek. A környező országokban is ilyen vagy ennél magasabb bért tudnak biztosítani a munkavállalóknak. És ez rontja esélyeinket a dolgozók ide vonzásában. Ehhez most már kormányzati programra van szükség, ami folyamatban is van, ha jól tudom” – mondta a vármegyei elnök.

Forrás: uzletem.hu

További cikkek