Segítik a fiatalok vállalkozóvá válását

A Nyugat-Dunántúlon mintegy 633 millió forintos uniós támogatásból álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válását segítik, cél, hogy a vállalkozás indítását tervező, alkalmas szemlélettel rendelkező álláskeresőket és fiatalokat felkészítsék saját vállalkozásuk indítására – tájékoztatta a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány  az MTI-t.

A programban résztvevőknek olyan ismereteket nyújtanak, amelyek segítik őket elképzelésük kidolgozásában és üzleti tervük elkészítésében. A képzési programokat eredményesen elvégző, jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező, vállalkozást alapítók, 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak. A programmal olyan mikrovállalkozások jöhetnek majd létre, amelyek vezetői megfelelő tudással rendelkeznek a vállalkozások fenntartható, adótudatos, hatékony és szabályszerű működtetéséhez. A programot a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Vas Megye és Szombathely Város Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványa, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány konzorciuma valósítja meg. A célcsoportban a harminc év alatti fiatalok, a harmincadik évüket már betöltött álláskeresők, valamint a szintén harmincadik életévüket betöltött, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál nyilvántartásba vett megváltozott munkaképességűek szerepelnek.

Forrás: hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük