A hajléktalanokat szeretnék visszavezetni a munka világába

A hajléktalanok közfoglalkoztatását célzó kormányprogram mintegy 4000 embert ér el. A szociális ügyekért felelős államtitkár elmondta: a kezdeményezés célja, hogy ezeket az embereket a munka segítségével visszavezessék a munkaerőpiacra.

Munkaruhájuk átvételével kezdték az érintettek a Budapest Esély Nonprofitnál. A hajléktalanok közfoglalkoztatási programjának célja, hogy a hátrányos helyzetben élők visszakerülhessenek a munka világába. A 8. kerületi önkormányzat által indított Budapest Esély segítségével az elmúlt 3 évben mintegy ezerkétszáz fedél nélküli találhatott magának munkát. „Ezek közül a hajléktalanok közül olyan 20-22 százalék az az arány, akik az elsődleges munkaerőpiacon találtak munkát, ez, ugye ismerve a belügyminisztérium országos számait, ez nagyjából kétszerese az országos átlagnak”- mondta Pilisi Károly, a Budapest Esély Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A hajléktalanok ellátása és a munkaerőpiacra visszavezetése egy rendkívül nehéz műfaj – így kommentálta az elért eredményeket a szociális ügyekért felelős államtitkár. Fülöp Attila leszögezte: a cél azonban az, hogy ezek az emberek ne ragadjanak meg az ellátórendszerben. „A belügyminisztérium által a hajléktalanok számára kitalált közfoglalkoztatási program az elmúlt öt évben mintegy 4 ezer embert ért el , és majdnem 7 milliárd forintot költött erre a magyar kormány és pontosan az volt a célja, hogy azokat az alapokat megteremtsük, akik átmenetileg a hajlékukat vesztették, vissza tudjanak kapaszkodni az életbe”- fogalmazott Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára. Fülöp Attila hozzátette: a kormány a 2020-as évre is biztosítja költségvetésében a hajléktalanok közfoglalkoztatását célzó program működését.

Forrás: hirtv.hu

További cikkek