Lakásválság lehet a méregdrága ingatlanok miatt

Elszálltak a fővárosi ingatlanárak,  az MNB már válságról beszél.  Úgy tűnik Budapest a legdrágább ezen a területen, a kormány családtámogatási rendszere pedig felfelé veri a fővárosi lakásárakat.

Tavaly az egész évet tekintve erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 15,2 százalékkal, Budapesten pedig 22,9 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltségi kockázat, azaz az árak meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat – írja hétfőn megjelent lakáspiaci jelentésében a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB közleménye szerint hogy a makrogazdasági fundamentumoktól (fizetések emelkedése, a munkaerőpiaci helyzet, kedvező kamatkörnyezet) függő egyensúlyi árszintet a lakáspiaci árak országos szinten még nem érték el, Budapesten viszont 15 százalékkal már meg is haladták, ezzel magyarázható a fővárosi lakáspiacot érintő jelentős túlértékeltségi kockázat. A következő időszakban is hasonló trendre számít a jegybank, ugyanis a számítások szerint idén az első negyedévben a fővárosban 20,5 százalékkal emelkedtek az árak, a második negyedévben pedig becsléseik alapján országos szinten további, reálértelemben 7,6 százalékos, nominálisan 11,1 százalékos áremelkedés várható. Többek közt a kormány családvédelmi programja és a falusi csok is növeli majd a keresletet az egész országban.

Forrás: index.hu

További cikkek