A vendégmunkásokat nem támogatják

A kormány kiveszi az egyedi kormánydöntésen alapuló beruházási támogatások feltételei közül a munkahelyteremtést, ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette be.  A kormány a támogatások feltételrendszerének átalakításával egyébként csak a Külgazdasági és Külügyminisztérium gyakorlatát szentesíti, hiszen az idén a német tulajdonú autóipari beszállító Robert Bosch, az osztrák papíripari nagyvállalat, a Hamburger Hungária Kft. és a francia gyógyszeripari multi, az Egis is úgy kapott egyedi kormánydöntéssel egymilliárd forint feletti beruházási támogatásokat, hogy cserébe nem várták el új munkahelyek létrehozását.

A kormány honlapján szereplő dokumentumban a Bosch alkatrészgyártó üzemének bővítésénél az új munkahelyek száma oszlopban 0 szerepel, mellette zárójelben annyi van odatéve, hogy „technológiaintenzív”. Ez arra utal, hogy már az is elég a támogatáshoz, ha a támogatásra pályázó vállalat technológiát fejleszt. Ez nem volt mindig így, korábban arra hivatkozva is visszadobhatták egy cég pályázatát, hogy nem elég magas a munkanélküliség abban a megyében, ahova a beruházást tervezték. A nagyvállalati beruházási támogatások mögötti logika ugyanis eredetileg főleg az volt, hogy az így létrejövő munkahely áttételesen több munkahelyet is létrehozhat, ugyanis a környéken a beszállítók is jól járnak, és a kereslet növekedése így plusz munkahelyeket is teremt. A kormány egyik kedvenc iparágában, az autóiparban például egyes számítások szerint akár 2,35-szörös is lehet a szorzó, tehát 100 új munkahely összesen 235 munkahelyet hozhat létre. Az Európai Bizottság a feldolgozóiparban pedig például plusz 0,5-2 új munkahellyel számol nagyberuházások esetén.

Forrás: g7.hu

További cikkek