Az elmúlt években a magyar egyetemek többségét a kormány egy álmagánosítási akcióval – az állami finanszírozás megtartása mellett – speciális alapítványi fenntartásba helyezte, így most az államnál maradt öt egyetemből háromban tiltakoznak a munka- és bérviszonyok ellen a dolgozók – a két kivétel a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a különleges jogállású, a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Három nagy, a modellváltásnak nevezett alapítványi magánosítási hullámot egyelőre elkerülő neves felsőoktatási intézményben összesen durván 3000 oktató követel méltó, versenyképes egyetemi dolgozói béreket: azonnali béremelést, az anyagi megbecsültség hiányának megszüntetését, továbbá a zavartalan és színvonalas oktatás biztosítását a fenntartótól.
- Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) közel másfél ezer,
- a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) mintegy ezer,
- a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Zeneakadémia) több mint 250
egyetemi dolgozó írta alá a fenti témában megfogalmazott, az állami felsőoktatási intézmények fenntartójának küldött nyílt leveleket.
A kormányban nincs oktatási minisztérium, a közoktatás a Belügyminisztériumhoz, a felsőoktatás pedig a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozik, tehát a fenti követelések címzettje Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár. Az ország legnagyobb egyetemén, az ELTE-n egy 2023-as nyomásgyakorlás után a fenntartó intézményi minimálbért vezetett be, vagyis biztosította, hogy egy adott összegnél kevesebb nem lehet az egyetemi oktatók bére.
- Ez a minimum a tanársegédeknek bruttó 380 ezer,
- adjunktusoknak bruttó 420 ezer forint,
- az oktatást-kutatást támogató munkakörökben bruttó 362 ezer forint.
Egyetemi oktató vs diplomás mérnök
A magasabb fokozatok esetében, a docensi és egyetemi tanári fokozatokhoz nem rendelt ilyen minimumot a fenntartó, de a docensi bruttó átlagbér a nyílt levél szerint 504 480 forint.A docensi alapbér így mára alacsonyabb lett, mint a pedagógusgyakornokként elhelyezkedő pályakezdők tanári bére a státusztörvényhez rendelt bértömegemelés után. Ráadásul a tavalyi, közel 18 százalékos infláció is jelentősen hozzájárult mostanra az egyetemi bérminimumok értékvesztéséhez. Az idei levélhez februárban csatlakoztak a BME dolgozói, ugyanis a Műegyetemen is súlyossá váltak a bérfeszültségek: például az egyetemi oktatók alapbérei meg sem közelítik a diplomás mérnöki átlagkeresetet.
Az egyetemen a 2020-21-es tanévben végzett mérnökök átlagjövedelme körülbelül bruttó 600 ezer forint, míg az egyetemi adjunktusok alapbére bruttó 277 200 forint, ami még a munkáltatói döntésen alapuló, valamint a garantált bérminimumra történő kiegészítéssel együtt is csak bruttó 366 600 forint. A BME-n az egyetemi docensek garantált havi bére pedig bruttó 535 ezer forint. Aztán márciusban a Zeneakadémia dolgozói is csatlakoztak a kezdeményezéshez és – a megemelt – garantált alapbérek azonnali 50 százalékos emelésére vonatkozó követeléshez, illetve a nemzetgazdasági átlagnak megfelelő garantált tanársegédi bérminimum bevezetéséhez.
Jobban keres egy raktáros
A főiskolai és egyetemi oktatók szürreális bérhelyzete nem újdonság. Az elmúlt években időről-időről foglalkozott a témával a sajtó, és oktatók is fel-felemelték szavukat – kevés eredménnyel. A Károli Gáspár Református Egyetem oktatója például már 2017-ben kiszámolta, hogy egy Aldi-raktáros többet keres, mint egy docens – 2021-re a helyzet annyiban javult, hogy csak az éjszakai raktárosok bére haladta meg a docensi alapbért, de a nappal dolgozó Aldi-raktárosok alapbére így is bőven a tanársegédek és adjunktusok fizetése felett volt. A felsőoktatási dolgozók bére lényegében 2008 óta inflálódik: kisebb mértékben emelkedett, mint a garantált bérminimum vagy a versenyszféra átlagkeresete – a garantált bérminimum durván a fele volt a tanársegédi alapjuttatásnak 2008-ban, 2021-re viszont a két görbe találkozott. A havi bruttó átlagkereset 2011-ben érte el az adjunktusi, majd 2019-ben a docensi alapjuttatást.
A béremelés után sem lett jobb a helyzet
A bérviszonyokon érdemben a 2021-2022-ben megadott kétszer 15 százalékos emelés sem változtatott, ráadásul ezek nem mindenhol épültek be az alapbérbe, és olyan intézmény is akadt, ahol részben teljesítményhez kötötték a megadását. Az alacsony bérek mostanra az oktatók nyílt levelei szerint az egyetemek működését és alapfunkcióik teljesítését is veszélybe sodorják: az doktoranduszok, tanársegédek, adjunktusok, oktatók elhagyják a pályát, fiatalok nem érkeznek, az oktatók kénytelenek másod- és harmadállásokat vállalni, saját kutatásaikat háttérbe szorítani.
Az állami egyetemeket a fenntartójuk hozza kényszerhelyzetbe: mivel az úgynevezett fejpénz, vagyis az állami finanszírozási kvóta évek óta változatlan, az elértéktelenedést az egyetemeknek évről évre ki kell gazdálkodni, miközben költségeik már csak az infláció miatt is emelkednek. Ennek terhét tulajdonképpen kénytelenek egyre inkább a munkavállalóikra tolni. Az alapítványi egyetemeken ehhez képest valamivel jobb a helyzet, de a felsőoktatási bérek elértéktelenedésének hosszabb trendjét azok a bérviszonyok sem fordították meg.
A negyvenhez közeledő Bence például egy vidéki, alapítványi egyetemen adjunktus. Ahogy korábban mondta a G7-nek, alacsonyak az igényei, nem jár étterembe, és bár igyekszik egészséges ételeket enni, szerinte ezekből a bérekből az egészséges és változatos étkezés nagyjából lehetetlen Magyarországon – azóta az élelmiszerinfláció ezen is csak rontott. 2022-ben az alapítványi egyetemeken adott adjunktusi átlagbér nem hivatalos – a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének saját gyűjtéséből származó – adatok szerint 532 214 forint volt, ami pár százalékkal haladta meg a közalkalmazottak nélkül számított havi bruttó átlagkeresetet.
Az alapítványi tanársegédi bér mindösszesen 12 ezer forinttal haladja meg az újonnan belépő Aldi áruházi fizikai dolgozók bérét – ráadásul 12 hónap után utóbbi automatikusan emelkedik. Ahogy korábban írtuk: az – EU és a magyar kormány között jelentős feszültséget generáló, valamint magyar egyetemek EU-s oktatási-kutatási programokból történő kizárását elhozó – fenntartóváltás sem húzta ki a tanársegédek és adjunktusok fizetését a raktárosi bérek szintjéről, noha kétségtelenül csökkentett a lecsúszás mértékén.
Forrás: g7.hu