Latolgatják hazánkban is a a nyugdíjkorhatár emelését, ugyanis a 2030-as évek közepén a GDP-arányos kiadások várhatóan nagyot fognak ugrani a javuló élettartam és a nyugdíjba vonuló „Ratkó-unokák” tömegei miatt.
Több sebből vérzik a magyar nyugdíjrendszer és ezzel minden jel szerint az Orbán-kormány is tisztában van, annak ellenére, hogy a nyilvánosság előtt úgy tesz, mintha minden rendben lenne – írja a HVG. A lap értesülései szerint a kabinet elismerte a hibákat az EU előtt és reformokat is ígért. Első lépésben elkészítenek egy nemzetközi tanulmányt, amely megalapozhat egy 2025-ben várható nyugdíjreformot.
Ezt a tervek szerint idén év végén nyilvánosságra is hozzák, azonban előre leszögezték: mérlegelni kell a nyugdíjkorhatár további emelését, ugyanis a 2030-as évek közepén a GDP-arányos kiadások várhatóan nagyot fognak ugrani a javuló élettartam és a nyugdíjba vonuló „Ratkó-unokák” tömegei miatt. A KSH adatai szerint 2023. januárban drasztikusan, egy év alatt 123 ezerről 308 ezerre ugrott a havi 300 ezer forint feletti nyugdíjra jogosultak száma, míg a legkisebb járandóságot kapóké sokkal kisebb mértékben csökkent.
Strukturálisan a legfőbb problémát továbbra is a társadalom elöregedése jelenti: a gyermekszületések száma továbbra is drámaian alacsony, vagyis fokozatosan egyre kevesebb munkavállaló adójából kell eltartani egyre több nyugdíjast. Történik mindez úgy, hogy a nyugdíjkassza már most hatalmas hiánnyal működik.
Forrás: propeller.hu