A nemrég még nagy létszámú közmunkások közül sokan el tudtak helyezkedni, sikerült munkát találniuk. A településeken több munkát nem tudnak kivel elvégeztetni, mert nem kapnak rá embert. Településenként legalább négy-öt közmunkásra lenne szükség.
Egyre kevesebb az önkormányzatok által foglalkoztatott közmunkás, mivel a dolgozókat felszippantja a hagyományos munkaerőpiac. Az ország nyugati felén van olyan kistelepülés, ahol a korábbi több tucatnyi közfoglalkoztatott munkáját most egyetlen dolgozónak kellene ellátnia. Szabó Lukács Imre, Hajdúbagos polgármestere az egyetlen az önkormányzatnál, akinek van jogosítványa nehéz gépek kezelésére, így természetes, hogy a hétvégén is beáll dolgozni. A településen most egyre kevesebb közmunkást tudnak alkalmazni. Ennek az az oka, hogy sokan el tudtak helyezkedni a munkaerőpiacon. Azt mondja, „12 éve amikor polgármester lettem, több mint 120-an voltunk, ma már ötvenen sem vagyunk, tehát mondható az, hogy az egyharmadára zsugorodott. Hál’istennek a tevékenységünk is lezsugorodott. Korábban volt három kőművesünk, most már egy sincs, asztalosunk is volt, most már az sincs, és hát azzal kell beérnünk, ami éppen van.”
A polgármester azt mondta, hogy a településrendezéssel kapcsolatos munkák elvégzése vált nehezebbé azzal, hogy elfogytak a közmunkások. A Somogy megyei Alsóbogát polgármestere már évek óta jelzi, hogy egyre nehezebb a települések üzemeltetése. Évről évre kevesebb a közfoglalkoztatott a faluban néhány éve még kilencen voltak. Jelenleg egy női alkalmazottja van mint közmunkás, ő a polgármester és a falugondnok rakják rendbe a zöld területeket. De a közmunkás szerződése februártól lejár, és ha a település nem tud újra pályázni , akkor nem lesz, aki rendbe rakja például a játszóteret vagy a település legnagyobb parkját.
A pályázatok sem segítenek
Süle Tibor polgármester elmondta: „Már majdnem hasonlítottunk közterületileg Ausztria közterületeihez, aztán most majd megyünk vissza Albánia irányában, mert hát igazán nem tudjuk azokat a munkálatokat elvégezni, de majd igyekszünk karban tartani a település közterületeit.” A polgármester szerint tényleg akkora a baj , hogy az sem segítene rajtuk, ha újabb pályázatokat írnának ki, ugyanis olyan kevés a munkanélküli, hogy nem tudnák biztosítani a létszámot. Náluk 4-5 emberre lenne szükség, de még sikeres pályázat esetén is kicsi az esély az összes hely betöltésére.
Forrás: atv.hu