A műegyetemi állásbörzén a második helyen a mérnök informatikus szakma, a harmadikon pedig a gépészmérnök szakma áll – csaknem 120, illetve több mint 100 állásajánlattal. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a villamosmérnökökre van a legnagyobb kereslet a Műegyetemi Állásbörzén: az összesen több mint kétezer ajánlatból közel 150 álláslehetőség a villamosmérnöknek tanulóknak vagy ilyen végzettségűeknek szól – közölte az 52. Műegyetemi Állásbörze szervezője az MTI-vel.
Az állásbörzén a második helyen a mérnök informatikus szakma, a harmadikon pedig a gépészmérnök szakma áll – csaknem 120, illetve több mint 100 állásajánlattal. Az állásbörze kiállítói közül 37-en angol nyelvű gépészeti modellezés végzettségű szakembereket keresnek, sokan alkalmaznának továbbá műszaki menedzsereket és gazdaságmenedzsment szakon végzetteket is.
Nagy a kereslet továbbá a matematikusokra, alkalmazott matematikusokra és fizikusokra is – fejtették ki. Orbán Balázs, a rendezvény fő szervezője a közlemény szerint elmondta, hogy a kiállítók között néhány fős mikrovállalat és több tízezer főt foglalkoztató multinacionális cég is volt, foglalkoztatottságuk 11 és 57 ezer fő között mozog. A vállalatoknál foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya szektortól függően 9–100 százalék közötti, átlagosan 65,5 százalék – tette hozzá.
Forrás: index.hu