A kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásoka pályázhatnak

A kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásoka pályázhatna, legalább 1,6 millió, de akár 100 millió forint fejlesztési forrást is elnyerhetnek. A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként a keretösszeg 20 milliárd forintos emeléséről döntöttek a cégek környezetbarát beruházásait támogató pályázatnál – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán.

Elmondta: ezzel közel 50 milliárd forintra bővül az a forrás, amelyből a kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásokat tudnak megvalósítani. Felidézte, hogy a pályázat előző fordulójában több mint 1800 vállalkozás kapott közel 28 milliárd forint fejlesztési forrást. A mostani keretemelésnek köszönhetően pedig további 2000 cég részesülhet majd támogatásban. A vállalkozások legalább 1,6 millió, de akár 100 millió forint fejlesztési forrást is elnyerhetnek. Ebből napelemes rendszert telepíthetnek, korszerűsíthetik telephelyük fűtését, hőszigetelését, de kicserélhetik az épületek nyílászáróit is – ismertette. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a gazdaság újraindítása során kiemelt figyelmet kapnak a környezetbarát technológiák, ezek egyszerre csökkentik a vállalkozások költségeit, és segítik a magyar gazdaság fenntartható növekedését. A pályázatokat a Széchenyi2020 honlapján lehet benyújtani.

Forrás: novekedes.hu

További cikkek

Digitális tanfolyam BécsbenDigitális tanfolyam Bécsben

Digi-Winner címmel ötmillió eurós támogatási programot indítottak Bécsben, amelynek keretében akár ötezer eurós támogatást is kaphatnak a digitális technológiákhoz kapcsolódó tanfolyamok résztvevői. A cél, hogy megőrizzék a bécsiek munkaerőpiaci versenyképességét.