Keveset keresnek a magyarok

Európai uniós összehasonlításban keveset keresnek a magyarok, annak ellenére, hogy folyamatosan nőnek a bérek. Amíg 2017-ben 8023 euróval az ötödik legalacsonyabb volt a magyar nettó bér az Európai Unióban, addig 2018-ban már a negyedik legalacsonyabb átlagfizetésért (8630 euróért) dolgoztunk – olvasható az Eurostat adataiban.

Érdekesség, hogy bár a KSH 11 százalékos nettó béremelkedést mért, az uniós statisztikai hivatal mindössze 7,5 százalékosat – a különbséget a forint árfolyamának romlása okozta. Azaz hiába nőtt a magyar átlagbér, Litvánia így is beelőzött bennünket, ott ugyanis egy év alatt 7897 euróról 8661 euróra nőttek a fizetések. Mindez azt is jelenti, hogy immár csak három olyan EU-s ország van, ahol alacsonyabbak a bérek, mint Magyarországon: Lettország (8508 euró), Románia (5874 euró) és Bulgáriában (5512 euró). Régiós összehasonlításban sem állunk túl fényesen, hiszen a szlovák nettó 93, a lengyel 90 és csehnek pedig a 76 százaléka volt a magyar bér. A legjobb helyzetben egyébként az izlandiak vannak, akik a magyar átlagfizetés közel hatszorosát, 50 017 eurót vihetnek haza, de nem panaszkodhatnak a norvégok (45 076 euró) és a luxemburgiak (41 943 euró) sem.

Forrás: hvg.hu

További cikkek