A koronavírus járvány idején könnyítést kapnak a munkanélküliek abban a tekintetben, hogy kiszélesítik a közmunkában résztvevők jogosultságát. Egy rendelet szerint amíg a koronavírus miatti veszélyhelyzet fennáll, addig a közfoglalkoztatási programban azok is részt vehetnek, akik képesek önállóan elhelyezkedni a munkaerőpiacon és a szakképzettséggel rendelkezőkre vonatkozó korlátozások is megszűnnek.
Az Orbán Viktor által aláírt „A Kormány 1240/2020. (V. 15.) Korm. határozata a veszélyhelyzettel összefüggésben a közfoglalkoztatási szabályok eltérő alkalmazásáról” című rövid határozat csupán két pontból áll. Az első pont értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt az egyes munkaerőpiaci intézkedésekről szóló 1139/2017. (III. 20.) Korm. határozat 1. pont c) és d) alpontját nem kell alkalmazni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amíg a koronavírus miatti veszélyhelyzet fennáll, addig a közfoglalkoztatási programban azok is részt vehetnek, akik képesek önállóan elhelyezkedni a munkaerőpiacon és a szakképzettséggel rendelkezőkre vonatkozó korlátozások is megszűnnek – elemzi a Portfolio. Vagyis a kormány a munkájukat a koronavírus-krízis miatt elvesztők szélesebb körének adja meg a lehetőséget, hogy csatlakozzanak a közfoglalkoztatási programokba. A mostani döntés összefügg azzal is, hogy – ahogyan azt Orbán Viktor miniszterelnök néhány nappal ezelőtt jelezte – a kormány megduplázza a közmunka keretét a koronavírus okozta válság kezelése érdekében.
Forrás: penzcentrum.hu