A péntek esti Fitch Ratings felminősítés után reggel kisebb mínuszban voltak a főbb hazai részvények, vélhetően azok a befektetők realizálták nyereségük, akik a felminősítésre számítva vásároltak. Később azonban megjelentek a vevők, és mindegyik blue chip pluszban zárt. A reggel gyengén kezdő BÉT pluszba lendült, az emelkedést a Richter vezette.
Amerika októberi szinteken, az olajár lefordult a nagy magasságból. A Richter volt a legjobb, közel egy százalékot emelkedett 5640 forintig, az OTP fél százalékkal került feljebb 11 830 forintig, a Mol negyed százalékkal 3290 forintig, a reggel még nagyobb pluszban lévő Telekom végül minimális emelkedéssel zárt 464 forinton. A kisebbek közül a Plotinus 11 százalékkal erősödött 18 800 forintig, a nemrég az Xtend kategóriába került Cyberg 5 százalékkal esett 1700 forintig. Amerika ma ismét szépen emelkedik: a Nasdaq Composite közel egy százalékkal van feljebb 7590 ponton, ilyen magasan utoljára október közepén járt. A korábbi csúcsról a karácsonyi mélypontig tartó 1900 pontos eséséből ezzel közel 1400 pontot visszanyert, a decemberi piaci pánik már csak távoli emlék. Több mint 3 százalékkal esett vissza a december vége óta sokat emelkedő olajár: a WTI 55,30 dollárig süllyedt, a Brent 65 dollárig.
Forrás: privatbankar.hu