Három és félmilliárd újabb munkahelyekre

Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette: három és félmilliárd Ft munkahelyteremtő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, a pénzből 1500 új álláshely is létrejöhet Magyarországon.

A munkahelyteremtő beruházási támogatás a még meglévő munkaerő-tartalék aktivizálása mellett a hátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatását is elősegíti. A vissza nem térítendő támogatás egy munkahelyre jutó legmagasabb összege – a kiegészítő támogatást is figyelembe véve – 2019-ben már elérheti a 3,6 millió forintot. A kkv-szektor versenyképessége ezzel érdemben javulhat, hiszen egyebek mellett új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy akár lízingköltségek is elszámolhatók az összegből.Varga Mihály emlékeztetett, a program idei első kiírásában 98 cég nyert el támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járult hozzá. Varga kifejtette, a kkv-k foglalkoztatják a magyar munkaerő kétharmadát, így a kormány több eszközzel támogatja a technológiai fejlesztéseiket és dolgozóik számának növelését. Az utóbbi hét évben összesen több mint 53 milliárd forint támogatást kaptak a kkv-k munkahelyteremtése, ezzel 28 ezer új munkahely jöhetett létre Magyarországon.

Forrás: kamaraonline.hu

További cikkek